A Sajtember és a Süni - Juhász Ákos meséje

A múlt héten született a mese. Összevarrtunk 5 lapot, elkészült a fedőlap, majd napról napra kerekedett a mese, Ákos első meséje. Rajzolta és írta (diktálta) Ákos.
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy házikó. Abban lakott a Sajtember. Az ő kertjében sajtvirágok nőttek, a felhő és a nap is sajtból volt. Még a ház ablaka is.
Egy szép nyári napon a Sajtember találkozott a Sünivel. Meglepődve nézte,hogy a Süni sír. Azt gondolta, hogy a Süni azért sír, mert nincs sajtból. De a Süni elpanaszolta, hogy neki az a bánata, hogy senki sem szereti, senki sem tudja őt megsimogatni.
Telt, múlt az idő. Egy őszi napon nagy vihar kerekedett. Dörgött, villámlott, esett az eső és minden állat menekült. Első volt az egérke, aki a gomba alá bújt.
Esett, esett. A gomba nőtt, nőtt. Akkorára nőtt a gomba, hogy az egérke családja is, a nyuszi is, a Süni is itt talált menedéket. A gomba megvédte őket az esőtől, csak a ruhájuk széle lett vizes, de az nagyon.
- Van egy ötletem! - kiáltotta Süni – Aggassátok rám a vizes ruhákat... Mert olyan vagyok, mint egy igazi fogas. Megszárítom ruháitokat!
Nyuszi a blúzikóját aggatta rá, egér apó a piros zokniját és a kisegér a sárga nadrágját tűzte Süni hátára. Sütött a nap és Süni nagyon boldog volt. Azért volt boldog, mert segíthetett, érezte, hogy szeretik.
A Sajtember ezt mind látta az ablakból. Örvendett, hogy Süni újra mosolyog és megértette, hogy nem mindenki sajtból kell legyen ahhoz, hogy örvendjen.
Vége.