Kimelegedtem egy keresztelőn az este. A Bulgakov kocsma pincéjében voltam, a Költő Dobai Bálint keresztelőjén: bemutatták most megjelent első verseskötetét.
Megfáztam egy temetésen a szép kis könyv címe, a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy adta ki.
A helyszín egy boltíves pinceterem volt, max. 40 négyzetméter, benne vagy 40 ember, és kis túlzással 40 fok meleg. Ezen kívül 5 asztal és majdnem annyi szék, ahány ember. Az átlagéletkor jóval 40 év alatt, a többség sörözött és cigarettázott. Fentről lehallatszott a zene és valami légelszívó is dübörgött, ezért rosszabbul lehetett hallani, mint a cigarettafüsttől látni.
Egyszerre két verseskötetet mutattak be. Az egyik asztalhoz hárman ültek félkörbe: egyik oldalon Bálint, másik oldalon egy Nagy Kopasz fiatalember, akinek a második könyve jelent meg most, középen egy Kicsifejű Kopasz fiatalember, ugyancsak költő, aki bemutatta őket.
A bevezető, meg az utána következő hozzászólások vezérfonala az volt, hogy a három költő, annak ellenére, hogy Budapesten élnek, valahogy mégis kolozsváriak és (poszt)transzközepek (transzközepesek?, transzközépszerűek?). A kolozsvári irodalmi mozgalomban eltöltött időt, az ahhoz fűződő kapcsolatokat bizonygatták. Ez a transzközép nem tudom pontosan mit jelent, de a közönségben egyértelműnek tűnt, hogy a magyar irodalmat most csak azzal a mércével lehet mérni, hogy az alkotás és alkotója mennyire köthető ehhez a kolozsvári transzközép valamihez. Volt ott egy Idősebb Hangadó, aki Bálintról azt summázta, hogy olyan, mint egy "becsületes, művelt, okos, kolozsvári gyerek", vagyis megkapta a magas osztályzatot. (Brédának hívják ezt a vezérféle irodalmárt. Bálint egyik felolvasott versében, a "préda" szó után közbeszúrta, hogy "nem Bréda!", amivel általános derültséget keltett.)
A Kicsifejű Kopasz rövid méltatásában említette, hogy Bálint stílusában, vagy verseinek hangulatában van valami csokonais, amire később egy hozzászóló azzal reagált, hogy szerinte sokkal inkább weöresándoros. Külön értékelték verseiben a szellemességet, az intelligens humort.
Bálint is olvasott fel néhány verset, bizonyította, hogy a pentamétert úgy forgatja, mint egy lemezlovas a pótmétert, a hexaméterei frissek, mint Hexagonban a bagett. Első hallásra nekem nagyon tetszettek a versei, bár még nem értem például, hogy mi baja van egy Dhobainak a Rhédei család elhunyt nőtagjaival.
Szó volt még arról, hogy mindhárman jogászok (hogyan fér össze a jogászság a költőséggel), és itt tudtam meg az újabb hírt, hogy Bálint 9 napja sikeresen letette az utolsó vizsgáját, ezzel befejezte az egyetemet! Később mesélte még, hogy munkahelye is lesz nemsokára, valami mezőgazdasággal foglalkozó hivatalban lesz jogász-gyakornok.
Bálint egyértelműen kitűnt még a társaságból a beszédstílusával, "szónoki" képességével. Miközben a többi ifjú irodalmár sokszor akadozva, nyögdécselve, rosszul hangsúlyozva, nehezen érthetően igyekeztek szóban kifejezni mondanivalójukat, Bálint a felolvasás és nyilvános beszélgetés során is tökéletesen, érthetően hangsúlyozva, választékosan, szépen beszélt. Ebből a szempontból biztosan szép ügyvédi karrier állhat előtte.
Szóval, büszke voltam az unokatestvéremre, Isten éltesse Bálintot!
A Critica Poetica verse így végződik:
és menjetek el dolgozni.
Ui: Most látom, hogy ez a bemutató egy nagyobb rendezvénysorozat része volt, amiről többet, pontosabbat (pl. nevek) lehet olvasni a Transindexen.
A Bálint gépével fényképeztem én is a bemutatón, amint küld képet, ide is teszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése