Közös mesehallgatás, aludni: minek?

- Olvassunk mesét!
- Ingen! Jóóó! Hüpejj! - lelkesedik Aba. (Hüpejj = Szuper)
Igen ám, de a képes meséskönyv minden mozzanata hangos, mert Aba mindegyre felkiált, megeleveníti a látottakat. Ha labda, akkor totyilapta! (focilabda) Góóól! Ha tányér, akkor untyángyengye!(bundáskenyér). Ha torony, akkor Temtom! (templom) Bimm-bamm! Ha fa, akkor Aama, Aama, pijo aama .... fááán! (Alma, alma, piros alma odafent a fán - énekel) és tovább fűzi: ijom aama! (finom alma). Ha állat, akkor mindegyik hevesen megszólal és forgolódik, emeli lábát, repdes: Ííty! Ííty! - mutatja. Ákos hálás közönség, kacagva élvezi.
Úgyhogy a könyvnélküli mesélés mellett döntünk. Ákos általában személyes gyermekkori élményeink mesélését kéri. Ezt mindketten csendben hallgatják, minden részletre odafigyelnek, mert Ákos kérésére újra kell mesélni - erre Aba is rázendít: éty ettyeej! (még egyszer!) - és azt PONT ÚGY, ugyanabban a sorrendben, ugyanazzal a hangsúllyal, ahogy először!
Az ima áhítattal tölti el Abát, pizsamásan himnuszpózba áll, összekulcsolt kézzel mozdulatlanul figyel, néha motyog, ami Ákos számára újra nagyon muris.
A házi csoki megtette hatását: nehezen akarnak elaludni. Apa besegít az elalvásban, odafekszik az Aba ágya melletti matracra, de végül csak ő marad csendben ...