2008. július 1., kedd

Málnásfürdő

Ha észak, azaz Csíkszereda, Tusnádfürdő felől utazik az ember Málnásfürdőre, akkor a megyei (országos?) főúton Mikóújfaluig kell menni, itt a faluban, egy nagy ereszkedő után kell jobbra letérni a Barótra vezető megyei útra. A letérő után rögtön, az Olt hídján való átkelés után kb. 50 méterrel erről is le kell térni balra, egy aszfaltozatlannak látszó (pedig dehogy!) útra, ami csak Málnásfürdőre vezet. Át kell "mászni" egy vasúti átkelőn, majd 1 km után következik Málnásfürdő.
Ha dél, azaz Sepsiszentgyörgy felől jövünk, akkor Málnás faluból kihajtva, a falu után pár száz (?) méterrel kell hirtelen balra kanyarodni a Málnásfürdőre vezető aszfaltútra. Innen kb. 2-3 kilométer Málnásfürdő, hasonlóképpen vasúti átkelővel és Olt-híddal színezve. Ez itt a megközelítés térképe (rákattintva megjelenik nagyban):A helyszín Málnásfürdő (Malnas Bai), 27 szám, Gecse villa. (Egy Gecse nevű valaki építtette, akinek özvegyétől, Gecse Rózsika nénitől Juhász István nagyapám vásárolta.)
A ház gondnoka a Sala házaspár, közvetlenül a "főút" felöli szomszédban laknak (2-es ház az alábbi térképen).
A házban vezetékes telefon is van (illetve 2006-ban még volt): +4-0267-379244.
Ez pedig Málnásfürdő térképe. Kb. észak-dél irányban végigmegy egy lyukas, de aszfaltozott főutca. A Gecse villához vezető zsákutca kavicsos. Feltűnő a zsákutcát a vasúttól lezáró talpfa-kerítés.
Így néz ki a ház a kaputól, a zsákutcából. (2004-es kép, azóta kivágtak pár fát a ház elől.)És így néz ki a ház a kertből, a tömbház felől:

Nincsenek megjegyzések: