2008. július 7., hétfő

Fedorékkal a Vidámparkban

Éjfél után keltünk útra, akár a baglyok. Abát álmában áthelyeztük az Orsitól örökölt autósülésbe, Ákos félálomban bukdácsolt le, majd bekötöttük és máris mély álomba merült. Váradon a Molkútnál Aba, mint éjszakánként szokott, megébredt, enni kért, majd aludt tovább. Hajnali fél 6-kor megérkeztünk Budapestre. A Molkútazással együtt 6 óra alatt értünk a Váci úti Tescoba (effektív utazás bagolyszárnyakon 5 és fél óra), ugyanis az volt első megállónk Aba-kaja tankolás céljából. U-HU! - fellélegeztünk: Aba kibírta a hosszú utat, végig aludt. A Tesco parkolójában már várt Fedor, aki már azelőtt Smsen közölte, hogy készíti a reggelit. Tescozás után eljutottunk Fedorékhoz, Bügyüsz és Kinga már vártak. Ildikó munkába sietett, Fedor a Vidámparkba hívott minket, az ő vendégei voltunk.
Ákos hamar szót értett Kingával (fél évvel idősebb Kingánál).
Indulunk a Vidámparkba!
Szija, Anya! Kalóz vagyok!(Apa gyalog érkezett kicsit később.)
Ákos, a tűzoltó:
Aztán Apa is bekapcsolódott a tűzoltásba:
Jobb oldalt Fedor Kingával:
Mintha nászutazók lennének Párizsban:Hajóban:
Na, és kit visz a hajó?
János vitéz a mesebarlangban:
Kukacvasút. Ákos kétszer száguldott, egyszer Anyával, majd Apával még egyszer. Másodjára a kalapja elrepült.
És az óriáskerék. Fedor lent maradt az alvó Abával, Apa, Anya, Kinga és Ákos fent.Te Apa, most jut eszembe: neked tériszonyod van!!!!
Nem is nézte Apa a kilátást sem, a lelátást sem...Ne félj Péter, mi vigyázunk rád!Martonossy László, alias Fedor és lánya:Ákos utálatosnak titulálta a szellembarlangot, annak ellenére, hogy Kinga magyarázta: De Ákos, az nem valódi szellem!
Sárkányszelídítés:
Ákos Anyával a rakétába is beült, majd autóztak egyet:
Vissza a múltba, integetés az alattvalóknak:
Kifáradtunk. Ebédelni vissza Fedorékhoz, majd miután Apa visszatért Fedorral az autózárszerelésből, és miután beszereltük a Kingakinőtte kényelmes kölcsön-gyerekülést Abának (most adtuk vissza nekik az Abahasználta és kinőtte Kinga-teknőt), indulás Velencefürdőre. Zuhogó esőben.
Egy utolsó fotó:
Aba, egyik őrangyala - Ildikó, alias Bügyüsz - karjaiban. (A tőle kapott, hónapokon keresztül adagolt Protexin-por és a hasznos tanácsai hozták rendbe Abát picibaba korában):

Nincsenek megjegyzések: