Ákos gipszben, szeretetben

Tegnap délben Ákos az iskola folyósólyán elesett. Szünet vége volt, az udvarról kettes sorban indultak vissza az osztályba. Ákos társa megbotlott, Ákos nem engedte el a kezét, így esett ő is, kézre. Az iskola orvosi rendelőjébe hívták Anyát, ott várta sírva a falfehér, lógó karú Ákos. Anya hívta Apát, taxival a sürgősségre mentek. Ákos végig sírt, nagyon fájt neki. Röntgenkép alapján az ügyeletes orvos jelezte, hogy nincs törés, csak kimozdult helyéről a könyök. Fél órára rá a műtőbe vitték, altatás alatt helyretették, gipszelték könyökét. Három hétig gipszben kell lennie.
(A kórházi élményekről nem írok, mert az csak az itteni helyzet szomorúságáról, súlyosságáról szólna.)
A kórházban voltunk, mikor Ákos tanítónénije telefonon elmondta, hogy minden osztálytárs rajzot készít neki, rá gondolnak és este gyógyulásáért fognak mind imádkozni. Ákos mosolyogva hallgatta a hírt, meglepődött.
Ma vette kézbe az ajándékrajzokat:
Tényleg mind nekem rajzolták?
Köszönjük az együttérzést és gondoskodást!