Mókus-anyák ünneplése

Ákos már napok óta susmutyol. Ha játszás közben magáról elfeledkezve egy énekbe belekezdett, hirtelen abbahagyta: Jaj, semmi semmi, ez titok! Hangsúlyozta többször, hogy "Anya, ez neem előadás, ez eggészen más lesz."
Valóban más volt. Sokkal személyesebb, ünnepibb. Az ovi termében a kis székek kört alkottak, az édesanyák ezeken foglaltak helyet. Eléjük kuporodott gyermekük. Az ovónénik a mókusok között. És kezdődött a beszélgetés. "Szerintetek hogyan válik valaki édesanyává?"; "Milyen a te édesanyád?";"Hogyan ismerkedett meg édesanyád édesapáddal?" és hasonló kérdésekre válaszolgattak, beszélgettek, kacagtak. Aztán szembefordult mindenki édesanyjával és Nusi egy élethelyzetet mondott, amire az anyukák kellőképpen reagáltak. A gyerekeknek le kellett olvasni édesanyjuk arcáról az érzést, ezt felismerni, elmondani. Pld. "Milyen az arca édesanyádnak, ha játékaidat mind összeszeded, elrakod?"; "Milyen az arca édesanyádnak, ha belázasodsz?" "Milyen az arca édesanyádnak, ha ebédelni hív és egyszerűen csak úgy elmegy szava a füled mellett?"
Gyerekhang-próba: Nusi felkérte az édesanyákat, csukják be szemüket, majd egy gyerekhang hallattán az az édesanyának kellett szólnia, aki felismerte gyermeke (olykor megváltoztatott) hangját.
Mókusmozgás: Nusi egy-egy gyerek fülébe súgott egy anyukás tevékenységet, a kiválasztott gyerek pedig elmímelte ezt édesanyjának, akinek ki kellett találnia a foglalatosságot. (Vasalás, mosogatás, főzés, porszívózás, tésztanyújtás, meseolvasás, habverés, ringatás, stb.)
Énekeltek, verset mondtak közösen, majd Nusi megtanított nekik egy a gyerekek számára még ismeretlen verset. Négyszeri elmondás után (közben mindig más versbeli érdekességre irányult az óvónéni kérdése) a gyerekek szembefordultak édesanyjukkal és elmondták együtt a verset.
Még voltak más érdekes próbák is.
A legvégén az édesanyák csukott szemmel vártak a meglepetésre.
Csak az ezüstcsengő hangjára szabadott kinyitnom a szemem. És akkor ott állt énekelve előttem Ákos, ünnepélyes mosollyal és testtartással, egyik kezében egy csokor gyöngyvirág, másik kezében ez a két lap:
Első felvillanás bennem egy fénykép: Székelykeresztúron, ugyanebben a pózban, kezemben virággal óvódásként mondom a verset. (Ezen meglepődtem.)
Második felvillanás: Ákos első tekintete. Mikor álmosan, mint aki nehezen szánja rá magát, de aztán mégis kinyitja szemét, hunyorog a szűlőszobába beszüremlő napsütésre és rámnéz, találkozik tekintetünk. (Vannak olyan pillanatok, amelyek érzelemmel telített fényképként élnek bennünk. Ez olyan. Bármikor megnézhetem.)
Aztán harmadik, negyedik... És vége lett az éneknek. Próbáltam a szövegére koncentrálni, de nem emlékszem. Csak Ákos mosolyára és bújására.
Még egy meglepetés volt a pizza és üdítő. Az udvaron fotózás:
Köszönet Nusinak, Ildikónak és Lilinéninek e szép délutánért, élményért!