Mámámimi! -

- hallszik Aba halk Anyahívása az éjszakában. Ezúttal egy simogatás elég, visszaalszik. Egy kis időre. Aztán két órán keresztül fel-felsír.
Mámámimi! Digye! (Ide!)
Mikor már a simogatás nem elég, akkor Anya kiveszi a kiságyból. Láz nincs, szerencsére. De el van lágyulva, Anya vállára hajtja fejét, félálomban, ütemesen lélegzik. Kapaszkodik. Rosszat álmodhat?
Tegnap rossz napja volt, délután három órát végigsírt (ilyen még sosem fordult elő), nem vigasztalódott semmitől. Foga? Hasa? Torka? Ákos és Apa-hiány? Egyszerűen semmi sem volt jó. Még a halk éneklés, ringatás sem nyugtatta.
Digye! Dogya! - ismételgette. Ide, oda kellett menni, nem találta a helyét.
Lesznek még szép napjaink...