Ákos reggel nagyon aktív volt. Adjatok feladatot! - kért, ami gyakran előfordul - Például szeretnék mosogatni. Nincs ennek semmi akadálya, sőt! Miközben Anya a kirándulás-ebédet főzte, Ákos még a lábosokat is alaposan megsúrolta. Az öblítés felnőtt-feladat, de minden előző tisztítást Ákos végzett el.
Utána pakolás, indulás a tordai hasadékba. Úgy számoltuk, induljunk Aba-délialvás időben, vagyis 12-kor indultunk.
Aba nem aludt el. Éberen figyelt. Először a tordai sóbányához Uhuztunk, megérdeklődtünk minden (egy majdani) odalátogatáshoz szükséges információt.
A hasadék menedékházáig - meglepetésünkre - le lehetett autózni. Ott a kicsik megebédeltek. A túrósgombóc bevált.
Kihasználták a játéklehetőséget.
Elindultunk déli fél2-kor a hasadék-túrára.

És akkor itt nem szedhetek vijá-got?

Fele útjáig Aba gyalog ment,
Ákos minden mellékdombra, sziklára felmászott.
Ahova lehetett.
Ez az odú pont olyan, mint amelyikbe a legkisebbik királykisasszony belebújt! (A só)

Ott van fent a hegymászó:
Elől ment Ákos, utána Anya,
aztán Apa Abával.
Vityátyó! Aaaaba! - szokta kiáltani Aba, ha motoron közelít, ami nem más, mint: Vigyázat! Aba!
Apa, itt te vigyázz!
Ákos végig figyelte az útjelző piros pöttyöt és zerge-fürgén ugrándozott.
És megérkeztünk (2 óra alatt: bámészkodással, patakbeli Aba-fenékmosással). Visszanéztünk:
Ahelyett, hogy pihenne, Ákos újabb feladatot talált ki magának: hordani kezdte messziről a köveket, hogy megépítse Aba várát.
Aba vára kúttal:
Sziklamenedék:
10 perc szünet után visszaindultunk ugyanazon az útvonalon. Itt Aba majdnem elaludt Apa fejére hajtva fejét:
- Ákos, bírod?
- Persze, hogy bírom, szóra sem érdemes!
Újra felmászott a jövetkor kipróbált jó mászó fára. Ezúttal Apát is felcsalta. Aba dúdolja: Tyentye baba, tyennntye... De gyalogolni akar.
A visszaút 1 órát tartott. Abát a menedékháznál beültettük az autóba, székébe kötöttük, pihenjen. Nem aludt el, énekelgetett, bámészkodott. Ezalatt mi terülj, terülj asztalkámoztunk (frisskenyér, szalonna, zöldhagyma). Apa nem ment el ma a Jókai-túrára (találkoztunk itt a kirándulókkal), de az Abával a nyakban való gyaloglás a sziklás terepen is bevált egy teljesítménytúrának.
A Jára völgyén autóztunk haza. Gyönyörű a táj, de rossz, gödrös az úttest, 2 órát vett igénybe a hazaautózás. A fiúk hátul végig aludtak.
Monostori patikában Stodal-szirup (Ákos köhög) vásárlás.
Este 8 körül értünk haza. Fürdés, Aba-fektetés, közben dagasztás. Mivel Apa már az autóban pánkót kért, 10-re megsült a szalagos fánk.
Ez is egy legjobb nap volt! - állapította meg Ákos ágybabújva, a se fánk, se fánk -os versolvasás után.
2009. május 9., szombat
Sziklás szombat
2009. május 8., péntek
2009. május 7., csütörtök
Indulás oviba!
Reggel hűvös van, főleg biciklin. Adom Ákosra a belül bundázott katonamellényt. Csodálkozva néz rám:
Anya! Oviba megyek, nem a betlehemesbe!
2009. május 6., szerda
Gyerekcsere
Bicikli, Bicikli, de gurul a bicikli!
Gryllus Vilmos biciklizős lemeze kelt ma életre a végzős szinis növendékek bábelőadásában. A mókusovisok ma délelőtt nézhették ezt meg. Csatlakozott hozzájuk Aba is Anyával. Biciklizés, kirándulás, autózás - mind lekötötték a mókusok figyelmét. Nőtt a mezőn a pitypang, vadászott a vércse, forgott a napraforgó, jött a vonat, ereszkedett a piros lámpás sorompó (ez igazi! - súgta Ákos Anyának), eleredt a nyári zápor és finom volt az édes szeder. Előbújt a nyuszi és - a kidőlt fa mögül - a csigabiga. Aba, aki addig mindkét kezével Anyába kapaszkodva, lélegzetvisszatartva figyelt minden apró mozgást, itt felkiáltott: Gyeje kkki! Szálltak a szivárványszínű szappanbuborékok, majd a bicikli kerekein, vázán, csomagtartóján kigyúltak a fények. Ez nagyon hatásos volt, a mókusok karácsonyi ámulatba estek.
Az előadás után a mókusok megnézhették közelről bábokat,
és együtt énekelhettek az előadókkal.
A zenészek:
Itthon, zeneovi után, Ákos díszleteket készített: biciklit, úttáblákat rajzolt, vágott.
2009. május 5., kedd
2009. május 4., hétfő
Mókus-anyák ünneplése



Ákos már napok óta susmutyol. Ha játszás közben magáról elfeledkezve egy énekbe belekezdett, hirtelen abbahagyta: Jaj, semmi semmi, ez titok! Hangsúlyozta többször, hogy "Anya, ez neem előadás, ez eggészen más lesz."
Valóban más volt. Sokkal személyesebb, ünnepibb. Az ovi termében a kis székek kört alkottak, az édesanyák ezeken foglaltak helyet. Eléjük kuporodott gyermekük. Az ovónénik a mókusok között. És kezdődött a beszélgetés. "Szerintetek hogyan válik valaki édesanyává?"; "Milyen a te édesanyád?";"Hogyan ismerkedett meg édesanyád édesapáddal?" és hasonló kérdésekre válaszolgattak, beszélgettek, kacagtak. Aztán szembefordult mindenki édesanyjával és Nusi egy élethelyzetet mondott, amire az anyukák kellőképpen reagáltak. A gyerekeknek le kellett olvasni édesanyjuk arcáról az érzést, ezt felismerni, elmondani. Pld. "Milyen az arca édesanyádnak, ha játékaidat mind összeszeded, elrakod?"; "Milyen az arca édesanyádnak, ha belázasodsz?" "Milyen az arca édesanyádnak, ha ebédelni hív és egyszerűen csak úgy elmegy szava a füled mellett?"
Gyerekhang-próba: Nusi felkérte az édesanyákat, csukják be szemüket, majd egy gyerekhang hallattán az az édesanyának kellett szólnia, aki felismerte gyermeke (olykor megváltoztatott) hangját.
Mókusmozgás: Nusi egy-egy gyerek fülébe súgott egy anyukás tevékenységet, a kiválasztott gyerek pedig elmímelte ezt édesanyjának, akinek ki kellett találnia a foglalatosságot. (Vasalás, mosogatás, főzés, porszívózás, tésztanyújtás, meseolvasás, habverés, ringatás, stb.)
Énekeltek, verset mondtak közösen, majd Nusi megtanított nekik egy a gyerekek számára még ismeretlen verset. Négyszeri elmondás után (közben mindig más versbeli érdekességre irányult az óvónéni kérdése) a gyerekek szembefordultak édesanyjukkal és elmondták együtt a verset.
Még voltak más érdekes próbák is.
A legvégén az édesanyák csukott szemmel vártak a meglepetésre.
Csak az ezüstcsengő hangjára szabadott kinyitnom a szemem. És akkor ott állt énekelve előttem Ákos, ünnepélyes mosollyal és testtartással, egyik kezében egy csokor gyöngyvirág, másik kezében ez a két lap:
Első felvillanás bennem egy fénykép: Székelykeresztúron, ugyanebben a pózban, kezemben virággal óvódásként mondom a verset. (Ezen meglepődtem.)
Második felvillanás: Ákos első tekintete. Mikor álmosan, mint aki nehezen szánja rá magát, de aztán mégis kinyitja szemét, hunyorog a szűlőszobába beszüremlő napsütésre és rámnéz, találkozik tekintetünk. (Vannak olyan pillanatok, amelyek érzelemmel telített fényképként élnek bennünk. Ez olyan. Bármikor megnézhetem.)
Aztán harmadik, negyedik... És vége lett az éneknek. Próbáltam a szövegére koncentrálni, de nem emlékszem. Csak Ákos mosolyára és bújására.
Még egy meglepetés volt a pizza és üdítő. Az udvaron fotózás:
Köszönet Nusinak, Ildikónak és Lilinéninek e szép délutánért, élményért!
2009. május 3., vasárnap
Ebéd után játszótér
Ákos Anyának, Aba is
Mécs László: A királyfi három bánata
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az o édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.
Weöres Sándor: Buba éneke
Ó, ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék –
minden este
morzsára, buzára
visszaszállnék
anyám ablakára.
Ó, ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék –
nyári éjen,
fehér holdsütésben
elcsitulnék
jó anyám ölében.
Ó, ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem –
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.
2009. május 2., szombat
2009. május 1., péntek
Első májusi délután
Apának fájt minden ízülete, Anyának a torka és háta, de a legények talpon voltak, így kiruccantunk biciklisen még eddig nem ismert utakra. A Györgyfalvi negyed végén lezárt útra bukkantunk.
Miután megnéztük a gokárt pályán autózókat, a focipályán kötöttünk ki. Ez volt a cél.

Mindig én vagyok elsőnek kész...
Érdekes! Nem emlékszem például arra, hogy hány gólt rúgtam. Pedig nagyon sok mindenre emlékszem már mostanában.
Indulhatunk!
Apa Ákossal gyorsabb, ők még plusz köröket is leírnak hazafelé:






















