2008. január 25., péntek

Vacsi Rékáéknál

Pótolhatatlan

Vannak emberek, akikkel már SOHA TÖBBET nem találkozunk.

2008. január 23., szerda

Esti műsor

T, mint Titanic

Réka-session

Este itt volt Réka, Levente és Orsi. Aba főleg Réka kegyeit élvezte.

Ákos Múzeum

2007. október 19-én írtam (Péter) emailben:

Tegnap is jövet-menet a bástya mellett bicikliztünk el, egész napos téma volt, hogy régen a bástyában ült az őrszem, trombitált amikor jött az ellenség, akkor mindenki odaszaladt és kilődöztek az ellenségre. (Persze azonnal megkérdezte, hogy amikor az őrszem elment pisilni, akkor mi történt, úgyhogy megegyeztünk, hogy ketten voltak és csak felváltva jártak pisilni. [Azt már nem tudtam, megmondani, hogy hova jártak pisilni, tettem magam, hogy nem hallottam amit mond a biciklin hátul.])

Délután egy teherautó volt a bástya mellé parkolva, rakták meg törmelékkel, újítják fel az épületet. Megbeszéltük, hogy múzeum lesz a bástyában, ahol mindenki bemehet majd és megnézheti a régi puskákat, meg a trombitát, meg a széket, amin az őrszem ült.

Ma reggel elmondta a szokásos bánatát, hogy nem akar az oviban aludni, meg emiatt nem is akar oviba menni, meg ne is legyen ovi. A vége az volt, hogy:
- Ha már nem lesz ovi, akkor nagyon jó lesz, mert múzeumot csinálhatnak belőle és mindenki bemehet megnézni a kicsiágyamat, amiben aludtam.

NagyapaNap

Ma van Nagyapa 62. születésnapja. Ezt ünnepeltük a tegnap nálunk.
Az ajándékok kibontása után (tarokktémájú könyvek, Erich Kästner-könyv, Cdtartó, unokáskép, bor, kávé, Balázs féle kolbász) estebéd. A vineta-előételt Márta hozta Péter nagy örömére (Winnih the Pooh), a főételt Nagyi, a krémesbélest mi, pontosabban Ákos.
Aba nem volt formában, de annál inkább Ákos, aki Nagyapa megmászását (unokáink felmásznak), majd Nagyival a gyűrűversenyt élvezte (a kis tortagyertyatartókat újjaik közé beszorítva úrihölgyeket játszva affektáltak).

Isten éltesse Nagyapát!

2008. január 22., kedd

Otthon

Wass Albert: Otthon
“Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”

2008. január 21., hétfő

Szereposztás

Reggeli után, Apa pakol a hátizsákjába. Ákos nézi, minden mozdulatát figyeli, majd "támadt egy ötletem" felkiáltással máris magyarázza: "Apa veled megyek. Mondjuk, hogy én vagyok Pif, és te vagy Tonton." Az esti mese életre kap. A találékony Pif (a házőrző kutya), miután Tonton megtiltotta, hogy Duduval (Tonton kisfia) vele tartson a nehéz gyalogtúrára, bebújt Tonton hátizsákjába Dudustól, úgy kirándultak végül együtt.
És jön a szereposztás: Anya a terebélyes Agáta asszonyság, Aba pedig a kis Dudu, Pif legjobb barátja.
Nemsokára Tonton és Pif hangosan, tervekkel tele távozik, majd Agáta néni a kis Duduval elkenguruzik a rendelőbe az itthoni Vigantol állományt pótolni. Sajnos, az orvosnéni hiányzik, így a kis Dudu étkezési szokásairól és a hogyantovábbról Agáta néni nem tud értekezni senkivel. (A kis Dudu ugyanis éjszaka többször ébred, enni kér, és lehet, ez annak a jele, hogy nem lakik soha jól. Lehet, pótolni kell.)
Mivel a kis Dudu a csuklóstroli zötykölődésében elaludt, leszállás után Agáta néni a megállóbeli mindenes üzletbe elidőz. Vásárol Pifnek a kerek munkaasztalra egy strappabíró vinilinabroszt. Amilyen olcsó, olyan giccses. Királykisasszonyok, Hófehérke és más lányos rajzfilmhősök bájolognak rajta. De a célnak megfelel.
Aztán a hentesnél csirkemájat ebédre és Tontonnak Sissi-sonkát.
Itthon a mindennapi mosogatás, pakolás, majd az abrosz körbevágása után, a kis Dudu szundikálása közben Agáta néni elkészíti a hagymás csirkemájat. Nagy segítséget nyújt ebben a Pif keresztpapája által egy évre kölcsönkapott mindent apróra vágó robotgép (Pif keresztpapája nincs a Háznál augusztusig, óceánon túl szolgál). Miközben a máj sül, Agáta néni azon tanakodik egymagában, hogy a szívére vagy az eszére hallgasson. Mi legyen a körítés: szalmakrumpli (Tonton kedvence) vagy krumplipire (mert egészségesebb)? Mindkettő?
Kis Dudu mélyen alszik Pif ágyában. Agáta néni kiteríti a frissen mosott ruhákat. Ez nagy örömet jelent majd Pifnek, mert újabb epizód elevenedik meg a meséből: a hűséges strázsa.
Máris elérkezik az öt óra, most már érkezhet Pif és Tonton. A krumplik mindkét formában képviseltetik magukat az estebédnél. Tonton hoz Pif Nagyija által küldött húsgombóclevest, amit Besztercéről kaptak a Pif-Nagyapa prédikációjakor. Pif a "nagyon jó volt az oviban"-t részletezi az asztalnál: Hangával volt egy csapatban és sok pontszámot nyert, Balázzsal pedig megbeszélte az űrlények támadását a várkastélyra. És közben épül az ól, amelyben lakik - szalmakrumpliból. Aztán kis Dudu is vacsizik, majd Ákos szobájában Tonton egy másik Pifkalandot fotóz: Pif és Dudu egy kalap alatt.


Pif buzgón segít Agáta néninek a holnapi desszert előállításában, aztán még játszanak együtt a számítógépes játszóházban. Kis Dudu egyre nyűgösebb, ezért Pifnek egyedül kell kiraknia a nehéz puzlit. Az új abrosz tetszik Pifnek, csak azt kifogásolja, hogy nincs rajta boszorkány. A szurkálós táblán épít egy virágot, öntözőt, házat, autót. Tonton a blogra, a "Decemberi hírek"hez beszúr egy kis videófelvételt, majd elindít egy kenyérsütést. Agáta néni szorgalmazza a pizsamaosztást, így miután Pif ágybakerül, a 6690 grammos kis Dudut Tonton megfürdeti, Agáta néni megtörölgeti, majd megeteti. Kis Dudu 160-at eszik, és nem kéri a NAN HA pótlást. Tonton mesét olvas Pifnek. Na mit? Pif kalandjait. Kis Dudu elalszik, Tonton "meditál", Pif félhomályban énekli a "Boldog születésnapot". Holnapra gyakorol. Agáta néni lefekteti a konyhát és a blogot.
Mesés volt a mai nap...

2008. január 20., vasárnap

S-sel kezdődik, mi az?

Reggeli közben, után: barkóba. Első képen a tanácskozás, majd találjátok ki. Hogy Péter mire gondolt, vagy mit mutatott, az mulatságos volt már: Sissi sonka - n-szer.
The young and the restless:

Nem uncsi uncsik

Tegnap érkezett Orsi. Gyalog fel, mivelhogy a lift pihen.
Nekiláttak Ákossal a régi Kismamák feldarabolásához, ragasztásához, így születtek a nagyon kifejező kompoziciók. Ákosnak segíteni kellett kivágásnál, de ő választotta a fotókat és ő ragasztotta. Aba szolgáltatta a háttérzenét.
Ákos munka közben magyarázta, hogy ez a rajz Mamunak készül. És írjuk oda, hogy "Mamu, Éde". Gondolom, ez a napi 5000 lépésért Mamunak a díj.
A fenti képen látható a háttérben egy spárga. Ez a csapda vezetőfonala. Ákos mostanában csapdákat bogoz. A fonal az ablaktól a szekrényajtóig vezet, közben átfogja a pajzsot, a kardot, a konyhából rendre odahordott ásványvízes palackokat, majd a kiürített játékdoboz fogantyújába többször makacsul belekapaszkodik. Alapos munkát igényel ez, amit önbiztató, magyarázó motyogás kísér.
Ez itt az Ákos-ragasztmány:

2008. január 18., péntek

2008. január 17., csütörtök

Igaz élet

Ákos a fürdőkádból kilépve mindig nézi a vízlefolyást, az örvényt.
"Anya, ne töröld a fejem, mert nem látom! "- és beindul a magyarázat - "Hát nincs nekem három szemem! Az csak a mesében van. És mi nem mesében élünk, mi igazban élünk."

+18

Kiló. Azaz kilogramm. Ennyivel cipelek magamon többet. Mondom Ákomnak, hogy meghíztam. "Jó kövérre?"-kérdi. Igen. Amíg Aba beteg volt, tejtermelés címen gyúrtam magamba mindent. És észre se vettem, hogy terebélyesedem. Minap, mikor sétálni készültem Abával, megijedtem. Csak a bőrnadrág jön rám. Mert az nyúlik. Jól mondta Szix "Annamari jó bőrben van." Az az igazság, hogy jólesik most kövérnek lenni. Kényelmesebben ülök például. De a szekrényemet akár lakat alatt tarthatnám. Ezért eldöntöttem: tenni kell valamit. Enni kell, mert az első most Abának a mindennapi. Úgyhogy mozgás, ez a válasz. Mondjuk a tea mellé már nem eszem kekszet, a csokit és a süteményt kivontam forgalomból.
Tegnap megtettem a cél érdekében az első lépést. Elmentem Mártához aerobikozni. Pilates-ez a program neve. Talajtorna. Felkötöttem a gatyát. Illetve nem is kellett, mert áll rajtam magától jól. A teremben tükör mindenütt. Szembesülni önmagaddal. Aztán kezdődött. Karmozgatás, hajlongás, ki-be lélegzés. Megjött a kedvem. Kissé nehezen értem utol magam. A fokozatosság elve nem működött, de ment: darabosan. Csakhogy jött a többi. Földre ülve a behajlított térded öleld meg, aztán gurulj, mint egy labda előre, majd hátra. Indulok. Hátra. Ottmaradtam. Nincs labdaeffektus. Visszatápászkodom, még egyszer. Előre, hátra. Megint ottmaradtam. Baj van. Nem kell tükör, most már érzem is: nagyon elpuhultam. Gyertya. Ó, ez megy. Igen, gondolatban. Kínlódom, nem megy. NEM MEGY.
És ez így egy órán keresztül. Kudarcot kudarc követett. Márta igazi profi, mindent végigmutatott, jókedvűen. Igazi pedagógus módjára, még dicsért is, ha valami sikerült.
Már mikor nagyon kapaszkodtam a talajba és egyre sűrűbben vetetettem gyilkos tekintetet az órára, végre jött a relaxálás. Márta eloltotta a villanyt, kacskaringós zenét tett fel. Végignyúlni a földön. Relaxálni. Ettől féltem. Míg a többiek nagyokat sóhajtoztak, arra koncentráltam, nehogy elaludjak. (Ugyanis az éjszakáim egyre fehérebbek, Aba 2 óránként eszik.) Aztán újra fény, Mártát megtapsoltuk. Indulás haza. Minden volt, csak indulás nem. Totyogás, araszolás. Csak oldalra tudtam a lábam tenni, úgy haladtam. Még az egy harmadát sem tudtam a gyakorlatoknak végigcsinálni, mégis mindenem fájt. Eljutottam a Teológiára, ott vártak a fiúk. Aba a Nagyi ölében, Ákos a Nagyapával való levegőzés után a játékházzal játszadozott hangosan. Elmeséltem a tornaórámat. Péter kacagott. Este, itthon megmutatta: neki megy a gyertya.
Ez volt az első lépés a fogyás felé. Nem sietek, Aba 1 éves szülinapjára tervezem a normális súlyt elérni. Most megyek és megpróbálom a gyertyát...

2008. január 16., szerda

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt másokmondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!

2008. január 15., kedd

Tévénézés

“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.” Albert Einstein

Aba mondja:

Ma Farkas Béla doktor bácsi megvizsgálta a csípőmet. Nyúzott, húzott, nyomott, ahogy ezt ilyenkor kell. Röntgenfelvételt is készített.
Minden rendben.
A nővérnek kacagtam, a váróteremben hangosan válaszoltam a hozzám szólóknak. Megtetszett egy fekete nő, így újabb és magasabb hangokkal, hangkombinációkkal játszadoztam, kurjantgattam.
Az öltöztetést utáltam, a kenguruban azonnal elaludtam, álmomban a trolin sóhajtoztam: Na, Anya, ez is megvolt...