A Maszat-hegyen innen és túl

Ákos egy hete minden reggel számba vette mennyit kell még aludnia, hogy elérkezzen a várva vár Paca Cáros délután. Még Aba nem volt sehol, mikor Anyával kettesben látták a Túl a Maszat-hegyen darabot és nagy élmény volt a Paca Cárral való találkozása. Izgalommal indultunk. De indulás előtt fotósként indítványozta, hogy az általa elrendezett székekbe üljünk be. Apát, aki lovat alakított délutáni sziesztája előtt, Aba így ébresztgette: Gyeje lovacskám, mennyünk tapsolni!
Így fogunk majd a színházban is ülni?
Ákos gondosan szólt, hogy Abát nyugodtan vigyük majd ki, mert nagyon fog félni, mikor a Paca Cár megjelenik.
Erkély, utolsó sor. Apa mindenikünknek vett külön jegyet. Teltház! - örömmel tölt el. Még a lépcsőkön is ülnek.
Szünet után Aba szorongott, mikor meglátta az átváltozott Andrist farkas képében. Miután kétszer kérte, hogy Menjünk ki!, Anya kivitte. Ahogy kiléptünk a függöny mögötti ajtón keresztül az előcsarnokba, feltört belőle az elfojtott nyöszörgés: Én félek a fajkastól! Én megijettem! Miután megnyugodott, hogy nem megyünk vissza már, és hogy megvárjuk kint a fiúkat, boldogan sétált fel-alá. És nagy élményben volt része, amit aztán az autóban kiszínezett Ákosnak: találkoztunk a hófehér királykisasszonnyal, Andrissal és a Zsiráfmadárral. Mind köszöntek neki. Ámulattal figyelte, amint Andris a Zsiráfmadár nyakába ül és berepülnek az ajtón a színpad felé.
Ákos panaszkodva jött ki: De nem volt most nagy a Paca Cár! Régebb sokkal-sokkal nagyobb volt!
Igen, pár évvel ezelőtt kisebb is volt, lent is ültünk a 3. sorban. Onnan óriásnak tünhetett az egész színpadot beborító leplével a hangos Paca Cár. Az autóban sírt is, fújta az orrát: Hívd fel Alpárt és mond meg neki, hogy ez nem igazság!
Itthon már más is előbukkant a látottakból, hallottakból.
“Fönn az ég legyen szép koszoskék,
Nyíljanak mindenütt büdöskék!
És mosdatlan, mocsoktalanul
Legyen szép maszatos minden
A Maszat-hegyen innen,
És túl!”