2012. április 21., szombat
2012. április 20., péntek
Jó volt Budapesten
Ákos számára kinyílt itt a világ: minden feliratot, reklámtáblát el
tudott olvasni és meg is értette. Az nagyon tetszett, hogy bárkit
megkérdezhettünk, készségesen, magyarul válaszolt. Erre Anya kicsit
rájátszott: volt, hogy csak azért kérdezett meg járókelőt valamiről
(pld. Tessék mondani, a 150-es busz a Kosztolányi tér melyik “sarkáról” indul?),
hogy a fiúk tanulják meg, hogy lehet bátran kérdezni, ha szükség van
rá, ennek formáját hallják, lássák, és azért is, hogy lássák mennyire
segítőkészek az emberek és hogy mindenki magyarul beszél.
Abának izgalmas volt a budapesti utazgatás villamoson, buszon, metróban. A következő állomást bemondó hangot gyakran utánozta: Király utca következik. Ő ezt azzal színezte, hogy királyhoz illő méltósággal mély hangon, tagoltan mondogatta. A Pillangó utcára felderült az arca. A járművek közül a 4-es villamost nem szerette, mert szerinte az túl lassan megy és túl gyakran megáll.
Több idő kellett volna ahhoz, hogy a látványosságokat alaposabban szemügyre vegyünk. A várat, a Parlamentet, a hidakat mindig esti kivilágításban láttuk a buszból, mindegyiknek ismételgetve nevét, rendeltetését.
![]() |
| M.L. fotója |
2012. április 19., csütörtök
Várad-Kolozsvár
Janekéknél találkozunk Kányiékkal is: Csengével Lilla és Zsombor.
Zenkő Abával:
A tornászásból soha nem elég.
Apa értünk jött Kolozsvárról.
Nehezen indulunk el, mindig van mit megbeszélni még...
Indulás haza
Reggeli után kitakarítjuk a lakást:
Villám (Aba új hörcsög-szerelme) is ott a képen:
Az Ady Endre vonattal utazunk Biharkeresztesig.
4 órányi utazás: rajzolás, olvasás, játék, de nemalvás.
Megszámolják hányan vagyunk. Aba jelenti: 5 ember összesen!
Janek értünk jött és elvitt hozzájuk haza Váradra, ahol majd megvárjuk Apát.
2012. április 18., szerda
Utolsó este - Laciéknál
Délután 4-kor elindultunk Laciéhoz busszal, villamossal. Másfél órát utaztunk, Aba megejthette itt délutáni alvását.
Andriska csupa derű ma is:
Esztike fotóz minket:
Ákos kimelegedve a focizástól:
Vacsora után búcsúfotó:
Laci hazavitt, holnap indulunk hazahaza.
Ikea-program
8-kor, miután Kingát elvitte iskolába, Fedor behozott minket a belvárosba, majd 10-kor találkoztunk Csubekékkel.
Az Ikea volt mai napra kiszemelve, hogy új ötletekkel gazdagodjunk. Odametróztunk.
A mai ebéd itt:
Haza a metróval, 7-essel, 250-essel.



















































