2008. március 29., szombat
2008. március 28., péntek
2008. március 27., csütörtök
Teknős
Magyar Polgári Párt
Ma este megalakult a Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezete.
A Kezdeményező Bizottság négy tagja:
Péter a bejáratnál fogadta az érdeklődőket, osztogatta a belépési nyilatkozatokat, alapszabályzatot, szavazási cetliket.
Az alakuló ülés megválasztotta a helyi elnökséget is, ennek tagjai: Gergely Balázs régész -elnök, Kosztin Ildikó tanár-alelnök és Dr. Szász Csaba egyetemi tanár-elnökségi tag. Megyei küldött (csak ezt a jelölést vállalta) Apa lett, azaz Juhász Péter.
A szavazatszámláló bizottságban Nagyi is benne volt.
Aba végigaludta az eseményt. Talpra magyar!
Mai Krónikában:
Kolozsvár:
Közös választási fellépésre készül az RMDSZ és az MPP.
Együttműködne az RMDSZ kolozsvári szervezete a Magyar Polgári Párt (MPP) megyeszékhelyi fiókszervezetével a júniusi helyhatósági választásokon – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján László Attila, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje.
A szervezet Kolozs megyei elnöke ugyanakkor közölte, az RMDSZ Eckstein-Kovács Péter szenátort és Mátis Jenõ Kolozs megyei tanácsost bízta meg azzal, hogy a szervezet önkormányzati jelöltlistájáról az MPP-vel tárgyaljon az együttmûködés feltételeirõl. László megjegyezte: a választási törvény értelmében más pártszínekben szereplõ jelölt RMDSZ-listán nem indulhat, az MPP-jelöltek szereplése azonban azért kivitelezhetõ, mert a legtöbb MPP-ben politizáló személy egyben RMDSZ-tag is. Hozzátette: a tárgyalásoknak vasárnapig le kell zárulniuk, ekkor dõl el végleg az RMDSZ tanácsosjelöltjeinek rangsora, a polgármester- és megyei tanácselnökjelöltek személye mellett.
Juhász Péter, az MPP Kolozs megyei kezdeményezõ csoportjának tagja (képünkön) a Krónika érdeklõdésére úgy nyilatkozott, „reális esélyt lát” a szövetség és a nemrég bejegyzett párt közti együttmûködésre a helyhatósági választásokon. Hozzátette: errõl az MPP kincses városi szervezetének ma délutáni alakuló ülésén döntenek, ekkor választják meg a fiókszervezet elnökségét is. „Az RMDSZ-szel való együttmûködés kapcsán egyelõre csak a személyes véleményemet oszthatom meg: tudomásom szerint a kolozsvári fiókszervezet megalakulásának kezdeményezõi nyitottak arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a szervezet képviselõivel” – mondta Juhász.
Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor megkeresésünkre kijelentette: az RMDSZ Kolozsváron 18 százalékos magyarságaránnyal nem engedheti meg magának, hogy ne mûködjön együtt kihívójával a júniusi választásokon.
László Attila megyei RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanakkor bejelentette: a Nagy-Románia Párton (PRM) kívül a Kolozs megyei RMDSZ bármelyik politikai alakulattal szövetkezik az önkormányzati választásokat követõen azért, hogy elnyerje a megyeszékhely alpolgármesteri tisztségét. A politikus szerint az önkormányzati választások eredményeinek ismeretében egyetlen politikai alakulattal sem kizárt az együttmûködés az önkormányzatban, megjegyezte azonban: az RMDSZ jelöltjei senkivel sem köthetnek bármilyen választások elõtti egyezséget, illetve hivatalos szövetség sem jöhet szóba urnazárás elõtt. Az önkormányzati jelöltlisták elõválasztás keretében vagy elektoros formában megtartott választás nyomán állnak össze, ezt szombaton véglegesítik. A legtöbb Kolozs megyei településen az elõválasztások le is zajlottak, másutt a napokban befejezik ezeket – tájékoztatott a polgámesterjelölt. A Kolozs Megyei Tanács elnökségéért folytatott versenybe eddig három jelölt, Boros János jelenlegi alpolgármester, Mátis Jenõ megyei tanácsos és Máté András Levente képviselõ jelentkezett. Az RMDSZ-s megyei tanácselnökjelölt személyérõl március 30-án dönt a megyei szervezetek képviselõibõl összeálló 186 tagú bizottság.
2008. március 26., szerda
A házasságról
Khalil Gibran, A próféta c. művéből részlet.
Ekkor Almitra újra megszólalt mondván: És a házasság, Mester?
Ő pedig e szavakkal válaszolt:...
Szeressétek egymást, de szerelmetek ne váljék bilinccsé.
Legyen inkább olyan, mint a tenger, melynek lelketek partjai között ringanak hullámai.
Töltsétek egymás poharát, de ne igyatok egymás poharából.
Osszátok meg kenyereteket, de ne egyétek ugyanazt a morzsát...
Daloljatok és táncoljatok együtt, de mindegyitek maradjon meg önmaga.
Mint a lant húrjai, mindegyik külön kifeszítve, bár együtt zengenek, egy harmóniát.
Adjátok egymásnak szíveteket, de ne legyetek egymás őrei,
Mert csak az élet tenyere foghatja át szíveteket,
Éljetek együtt, de ne feszélyező összetapadásban.
Mert a szentély oszlopai is úgy emelkednek magasba, hogy távolságok vannak közöttük.
S a tölgy és a ciprus se tud egymás árnyékában virulni.
Weöres Sándor: Tíz lépcső
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.
2008. március 25., kedd
Erdély Németországban
A vasárnap ebéd utáni beszámoló a mai ebéd után folytatódott, ezúttal képek és kisfilmek kísérték. Nagyi és Nagyapa a németországi Burbach-Holzhausenben, a Nyugateurópai Magyar Protestáns Presbiteri konferencián vettek aktív részt.
Nagyapa előadást tartott és mindenki kézhez kapott egy általa előre elkészített könyvcsomagot.
Ott találkoztak Veress Ildikóval, Kiss Bogi édesanyjával:
Sok régi barátot látogattak meg, mindenütt nagy szeretettel várták és fogadták őket:
A szikla oldalú ház Salzburgban:
Szent István tarsolya és Árpád kardja Aachenben:
Lacit, Mártit és Borikát is meglátogatták Brüsszelben, ahol Laci minden látványosságot megmutatott, szakszerűen magyarázott.
Annak ellenére, hogy esős, szeles idő kísérte útjukat, feltöltődve érkeztek haza.
Holnapi terv
Anya, holnap meg kell győzzem Tamást az oviban, hogy ne legyen vitéz. Mert a háborúban akar vergődni.
2008. március 24., hétfő
Hajnal Misi
Gólya hozott, nem a nyuszi.
Megszülettem: Hajnal Misi.
4070gr és 56 cm vagyok, és ma este 7óra 2perckor érkeztem. Anya, Apa is jól vannak.
Misi édesanyja, Dobai Bori, Péter első unokatestvére.Nagyapa írta az alábbi verset:
este jött az újabb hajnal,
bori szülte üggyel-bajjal
– kopaszon-é vagy nagy hajjal? –
kit már vártunk sok óhajjal
(volt, ki csendben, volt, ki zajjal)
kolozs várta udvarhëjjel,
vásárhely is várt zilajjal.
örvendünk most síppal-dobbal,
bori s péter már újuljon, boldoguljon kis mihájjal!
- kívánja sok szeretettel Erzsébet és Tamás
Lányok
A Bődi lányok is készülnek, várják a locsolókat. Csenge és Kincső:
Eszembe jut, ahogy Rékával vártuk nagy izgalommal a fiúkat. 5-8 osztályos korunkban névsoros listát készítettünk, emlékszem egyik évben 74. volt Györke, 75. Pistike. A létszám 100 fölöttre rúgott. Ez itt egy régi kép: Réka (Jéka, Gólyabuba) 2 éves és én 4.
Öntözés, locsolás
Kekéék
Ma átutazott (Udvarhely-Felcsút) a Kencse család: Keke, Enikő és a kis Réka. Apa és Ákos megszakították locsolóútjukat, hazaugrottak, hogy találkozhassanak velük. Az új állatokat szállító autó jó közösségépítő játéknak bizonyult:
Sok mindenről szó esett. Abát most ismerték meg, Enikő szerint Aba Rékára hasonlít. És Bélura. Ákos pedig kiköpött Péter. Enikőnek maradandó élményt jelentett az "Adjátok vissza hegyeimet!"című, Wass Albert életét bemutató film. Azt szeretem az ilyen találkozásokban, hogy annak ellenére, hogy ritkán kerül rá sor, pontosan ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk.![]()
2008. március 23., vasárnap
Koncert
Vasárnap este átugrottunk Rékáékhoz, hogy Aba találkozzon Levente szüleivel, Jolánka nénivel és Jancsi bácsival. Jolánka néni egy szép Aba-ajándékhoz tűzött "Egy apró csodára megéri várni" képeslappal várt, majd a fiúkat akartuk meglepni egy kis házi koncerttel, arra gyakorolunk:
Kora márciusi napsugár
A végtelenből jött, de a platánok
| Hallgattak, a sok zord, kevély sudár, |
| - Csak villámtól reszketnek a titánok, |
| Mit nékik egy kis halavány sugár! - |
|
|
| Ezer rügy-szemét rányitotta már |
| A vak bokor az elámuló estre, |
Édes Mindnyájatok!
Tóth Árpádnak ezt a versét vegyétek példázatnak a jézusi küldetésről húsvéti kicsendülésével. Ezért küldöm ünnepi köszöntőként sok sok szeretettel Segesvárról, 2008 nagypéntekének napján: nagy-déd és mindenképpen édesapátok
A templomban kaptam kézhez Tátesz e levelét.
2008. március 21., péntek
Drága Nagymama!
Nagy Ferencné Báró Piroska (1917. június 14.- 2006. április 7.) az én (Annamari) anyai nagymamám. Báró József, városfalvi unitárius lelkész elsőszülött gyermeke. Ez a kép 1969-ben készült, Nagymama 52 éves.
Azért írok róla most, mert holnap az úrvacsorai jegyeket Rékával az ő emlékére mi adományozzuk.
Ez Nagymama, Mámesz:
Ül a teraszon, a verandán, nyakában az előre felvágott piros matring, kezében a varrottas, szemüveg a szemén, szájában épp egy befűzésre váró fonal és mikor meglát, akkor felkiált, hogy HÁ!, vagy TYUTYUUUU! Vagy Gyönyörűség! Vagy Isten csuda kölyke! Vagy Szerelmi álom!! …Aztán be kell számolni mindenről, az újdonságokról. Ha belemerül a varrásba, fel-fel sóhajt “szívem Pancs” vagy “vén Titi” majd következnek az unokák: “Itti-Pitti”, “Gyugyuka”,”Annamaji”,”GólyaBuba”.
8 hónapos voltam, amikor Nagymama, látván, hogy a rám vigyázó Róza néni nem etet rendesen, felpakolt és Székelykeresztúrról Segesvárra vitt. Mamunak dolgozni kellett, akkoriban a gyermeknevelési szabadság 3 hónap volt, tanügyben is. Két és fél éves koromig(ekkor született meg Réka) ő nevelt Nagyapával Segesváron, a papilakon.
Kié vagy? - kiáltotta a konyhából. Tiéd! - zengtük mi, unokák.
Egyenes adásban volt Istennel –így mondta. Sokat imádkozott, minden fontos eseményt számon tartott. Nem tudom fiatal korában ki volt kedvenc zeneszerzője, de nagymamaként Chopin és Liszt állt az élen. Ezeket átszellemülten, behunyt szemmel zongorázta. Közben nagyokat sóhajtozott. Mikor divatba jött Claydermann, le kellett fénymásolnom neki a kottákat, és azokat zongorázta, mert közel állt lelkületéhez.
4 év konzervatórium után (hegedű és zongora szak) férjhez ment, papné lett és kántor (a kántori vizsgára nem jelentkezett, közmunkában végezte a kántorizálást.). Kifinomult hallása nem tűrte az almaevést, vagy hasonló emberi “zajokat”. A karóra ketyegését meghallotta a szoba másik végéből. Karácsonyi ünnepélyen, vagy húsvétkor, mikor többen felszorultak a karzatra, egyik fülét időnként betapasztotta bal kezével, mert nem bírta a hangos éneklést, amit a mellette álló “micsoda pasas!” teljes erőből kiadott magából. De közben kuncogott, mosolygott, mert felfogta a helyzet komikumát.
A korcsolyázás és talajtorna gyönyörködtette, kedvenc tévéprogramja volt.
Kedvenc költője Petőfi, akit megsiratott minden március 15-én. Akkor elolvasta a Révaiból az akkor történteket és meghatottan mesélte. Sok verset kívülről fújt, mondta, hogy még az udvarhelyi Képzőben tanulta. Bosszantotta, hogy a Nemzeti dalt rosszul hangsúlyozzák: Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. Szerinte Petőfi a kárhozottak után pontot akart tenni. Ott kell egy lélegzetvétel, majd: Ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak ... (Nem ősapáink kárhozottak).
Nagymama az, aki kizárólagosan a kövekre figyelt. A kavics (pl. anyagi javak), a homok (pl. a mosogatás) nem izgatta. A konyha futhatott, inkább velünk beszélgetett, vagy az átutazóban lévő betérő vendéggel, csomagját csak épp betevő kalandorral csevegett. Nagyhéten, mikor jöttek a lelkészek, mindig füves fekete teát készített, míg mi rendeztünk.
Ebéd? Nagytata csak annyit kérdezett, mikor hozzánk jött “ Nahát, nálatok szokás ebédelni is?”. Nagymama nagyon örvendett az almanapnak, mert akkor lelkiismeret furdalás nélkül varrhatott. Amikor főzött, a recsegő Kossuth rádió “Ki nyer ma?” műsorát hallgatta. És minden zenemű szerzőjét kitalálta.
Mit gyűlölt? A háborút.
Vásárolni, tejsorba vitte magával a magyar-német szótárt és azt tanulmányozta. De ha jött egy "élő" angol vagy német, telefonált Mamunak "Vera, gyere gyorsan!".
Neki lehetett mindig előadásokat tartani, mert hálás, ideális közönség volt. A Réka+Zsuzsi+én személyekből álló DINAMIT együttes előadását nagyon élvezte. Aztán a tornamutatványaim gyönyörködtették. Az én önbizalmamnak nagyon jót tett minden dicsérő szava.
Egyetemistaként meghívtam, szűk hetet töltött bentlakási szobánkban (mindenki bámult, mert senki nem hívta a Nagymamáját ilyen helyre). Hozta a varrnivalót, a motyót, éjjel kislámpánál varrt. Napközben bolyongtunk, valami szépet akart nekem vásárolni. A központi antikváriumban két kottát vett nekem, majd a sétatéren egy padon elénekelte nekem a Beethoven, Mozart darabokat, és útmutatásokkal látott el: itt ezt kell pontozni. Zene mindenek felett.
A mozdulat, ami megmarad, az a felemelt, kissé hátradőlt fej, közben mély lélegzetvétel és lecsukott szem. Mindez pátosszal, humorral.
Béke, végtelen szeretet, odafigyelés, harmónia, humor és csupa dal – ilyen az én drága nagymamám lelke. Nagyon hiányzik, de ahányszor Ákossal és Abával énekelek, ő is itt van velünk. És számtalan más alkalommal is, mert jelentős része az én életemnek. Sokszor rám köszön a gyermekek tekintetében. A varrottas szíveket naponta számlálom, minden szeretetöltése erőt ad nekem.
Holnap templomba menet és jövet Chopint fogok hallgatni és Lisztet, a szerelmi álmot…és gondolatban odabújok hozzá, ahogy hozzá mindig lehetett.
Mesés
Egyszer egy hajnalban Farkas Dénes kopogott be, átutazóban volt, betette az autót a segesvári papilak udvarára és szólni akart erről. Kopogás:
- Ki az?- kérdi Nagymama.
- Farkas! –dörmögő hang kintről.
- Jaj Istenem, itt Piroska! –így Nagymama.
Kő, kavics, homok
Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-
"Ugye tele van az üveg?"
"Igen"- hangzott a válasz.
Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
"És most- mondta a professzor - vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dologok - a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid - ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok - az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre. Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal. Mindig szakíts időt a barátaidra. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok.
Nagypéntek
Az unitárius templomban emlékeztünk Jézus halálára. Áhítat és hangverseny tette ezt meghitté. Bálint Benczédi Ferenc áhítata után Joseph Haydn A megváltó hét szava a keresztfán műve következett a Concordia vonósnégyes előadásában. Aba aludt a babkocsijában, Ákos az ölemben hallgatta. Mivel a hangszerek meséltek, kérte, hogy fordítsam neki. Néha felsóhajtott: Szegény Jézus! Aba felébredt a végén, így kijöttünk hamarabb.
A nagypiacon vásároltunk picust (barkát), amit itthon kidíszítettünk. Szépítettük, tavasziasítattuk Ákommal a lakást, hogy Apa ne ismerjen rá.
Hajrá Koktél!
2008. március 20., csütörtök
Kamilla
Aba örvend keresztszüleinek, de az olasz konyha illata nem lelkesíti:
Ákos Pif és Dudut olvas Orsinak:
Ismerkedés Kamillával, step by step:
Ne gondold ó, ne, hogy ilyen a világ!
Orsi sapkájában murisabb:
Ma megismertem egy különleges és szép lányt, Kamillát.Gyere még hozzánk:
A felhőtlen másodikosok:Járóka
Kedden felszereltük Abának a járókát a nagyszobában, de azóta sem szokta meg. Legtöbb egy órát játszott benne anélkül, hogy hívott volna. Kedvenc játéka a mobiltelefonja, valamint GyusziNyuszi, akinek házikója, labdája, könyve is van.
Ma délben belealudt a zsörtölődésbe. Pont rásüt a Nap.
“A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye előttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.” (Robert Louis Stevenson)
Ákos-rajz
Perselyek
2008. március 19., szerda
Orsi mesél
Míg Rékáék Pesten tartózkodtak, itt volt Mamu, Orsival tanult, zongorázott.
Hazakísérés:
















