Ákos számol

Hibátlanul, segítség nélkül számol reggelinél hatvanig: ötvennyolc, ötvenkilenc, hatvan. És most: egyhatvan, kéthatvan, háromhatvan....
Erről eszembe jut, ami valamikor júliusban történt.
Haza igyekeztünk. Nyolcadik emelet, liftzökkenés, kiszállás. Apa nyitja a liftajtót, elsőként kilép, utána Ákos, utána Anya Abával a hasában.
- Én vagyok az első, én vagyok az első! -ujjong Ákos.
- És akkor Apa? Ő szállt ki előtted.
- Nulla- jön a tőle már megszokottan gyors, azonnali válasz és szalad egy kört a lépcsőházban.
Mi pedig állunk és egymásra nézünk: honnan tudja és hogyan tudja alkalmazni? Soha nem tanítottuk, nem is említettük neki a nullát.