Ámerika

Bélu most ért vissza Lexingtonból Berkeley-beli otthonába. Bilixiban is járt, ahol segített házat epíteni a Katrina-károsultaknak. Prédikálás Bostonban, Seattleben és még számos helyen. Idemásolom egy régebbi levelét, amit a sütanapra (családi levelezőlista) írt január 15-én.

Kedves Család,

pár napi betegeskedés és több napi gyengélkedes után ismét talpra álltam, és most éppen a lexingtoni téli napsütésben gyönyörködöm a templom melletti irodából. Itt kevés a hó, de volt alkalmam fagyban és nagy hóban gyalogolni pl. múlt héten, amikor Michigan államban jártam, a nagy tavak közelében.

Az éppen elmúlt hétvégét Cincinnatiban töltöttem, az Ohio partján. Nagyon "európai" folyó, az itteni németek (valamikor Cincinnatiban volt a legnagyobb német közösség ezen a tájon) úgy tekintették a folyót, mintha a Rajna lenne (a folyó déli oldalat a "Rajnán túli vidék"-nek nevezték), nekem a Dunát jutatta eszembe, Budapesten.
Valahogy a folyókat érzem közel magamhoz, Michiganben a Huron-nak örültem nagyon - békés folyásának (akar a Küküllő nyáron).

No, azért nem csak a folyók nagyszerűek, sok érdekes és értelmes emberrel találkozom, és nemkevés amerikai magyarral. Berkelyben csak enyhén éreztem, most mar elég tisztán látom azt, hogy hogyan tekintenek az amerikaiak a magyarokra, főleg az idősebb, `56-os és azelőtti generációkra. A "Hungarians are quite judgemental" - a legőszintébb mondat, amit egy nem csak felszínes beszélgetés során el mernek mondani nekem az itteni amerikaiak, és nagy dolog, hogy őszinték velem. Amúgy sokat kérdezek mindenkitől, hogy hogyan gondolnak vagy inkább éreznek magyarok, németek, románok iránt. Hihetetlen, hogy a kicsi Magyarország mennyire ismert, míg Románia alig, persze Erdély az más (főleg Drakula-nak "köszönhetően"). Érdekes módon, ha feszítem a húrt és rájátszom, hogy én Segesváron születtem, és a keresztet nem kedvelem különösen, a Transylvania-Drakula társítás alábbhagy - gondolom izgalmasabb olvasni és elképzelni Transylvania-t, mint szembesülni a nem annyira izgalmas valósággal (amúgy azt hiszem, hogy a sok erdélyi elutasító gesztus Drakula hallatán csak plusz motiváció az erdélyiek Drakulával való ugratására itt). Amúgy én is úgy érzem, hogy az itteni magyarok, legalábbis akikkel találkoztam, elég ítélkezőek, nem túl toleránsak, és hm, időnként kissé gőgösek. Még nem tudom pontosan mihez kezdjek ezzel a tapasztalattal. Ja, egy jó sztori, egy idős, eredetileg new yorki bácsi mesélte, hogy egy olyan negyedben nőtt fel, ahol sok közép- és kelet-európai bevándorló lakott a 2. Világháború előtt. Az oroszok egy kocsmában gyülekeztek, a németek egy másikban, a lengyelek egy harmadikban, de magyar kocsma nem volt sehol, és a bácsi érdeklődött, hogy hol szórakoznak és isznak a magyarok. Hm, szerinte a választ akkor találta meg, amikor valaki lefordította az egyik lepattant épületre kifüggesztett táblát: Magyar Irodalmi Kör.

Ja, Cincinnati. Az anyafarkas lattan ki kellett szállnom az autóból, közelebbről szemügyre venni a szopósokat. Igen, ugyan az a sztori, mint Kolozsváron, Róma ajándéka volt Cincinnati városának a '30-as években. Nem volt furcsa, ugyanis Cincinnnati a római Cincinnatus hadvezér nevéről kapta a nevét (az országalapító atyák, Washingtonnal a élen, példaképüknek tekintették a rómaiakat). Szóval, a Mussolini ajándék ide is eljutott, a különbség az, hogy az amerikaiak nem készítettek 1000 másolatot a szoborról, és nem töltöttek meg a városaik főterét.

Viszont nagy furcsaságok itt is vannak, pld. tele vannak a városok holokauszt emlékművekkel, viszont egy szobrot sem láttam, ami a rabszolgasággal lett volna összefüggésben.
Na jó, most nagyjából ennyi. Jövő héten megyek Bostonba és környékére, öt napot leszek ott, aztán 29-én vissza Lexingtonban, 1-én meg irány Berkeley. Az élet a megszokott kerékvágásban halad, megszoktam a koncerteket, a múzeumokat (olyan szerkentyűket és olyan történelmi állatok csontvázait láttam, amelyekről azt hittem nem léteznek, létezhettek). Az igazan érdekes dolgokat próbálom Orsi és Ákos szemével is nézni. Nagyon élvezem a kísérletet.

Jó elnézegetni a képeket, puszi mindenkinek, a Kentucky-Erdély-Budapest-Németország tengelyen és azon is túl

Bélu

ps. Azt hiszem, hogy mint város, Kolozsvár hiányzik a legjobban. Ja, képeket kicsit később küldök.

Erdélyről Bostonban: