2009. március 31., kedd

Pearl S. Buck: Nők pagodája

"Pearl S. Buck nemzedékeken átívelő családregényében a múlt századi Kínába viszi el az olvasót. Negyvenedik születésnapján egy gyönyörű asszony úgy dönt, hogy visszavonul a házasélettől, és ezentúl önmagának szenteli az idejét, férje mellé pedig ágyast keres. Több mint húsz évig erős kézzel irányította a fényes udvarház működését, intézte a hagyományos kínai család hétköznapjait, ahol nem sok minden változott az elmúlt sok-sok generáció során. Az asszony döntése felbolygatja az egész birtok életét, és a látszólagos nyugalom fátyla mögül előbukkannak a fájdalmas érzések, a düh és vágy. Az ágyas sorsa tragédiába torkollik, a férj pedig egy örömlány oldalán találja meg boldogságát. Az asszony életébe egy olasz misszionárius pap hoz gyökeres változást és szerelmet. A Nobel-díjas írónő érzékletes képet fest Kína mindennapjairól, a különös hagyományokról, amelyekbe, mint selyembe a díszes hímzés, simulnak bele a női sorsok."

Ez érdekes könyv olvasása közben sok mindenre választ kaptam, egy-egy mélységet hordozó mondata többször elgondolkoztatott. Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye jutott nem egyszer eszembe, valahogy ugyanaz az életérzésem volt, mint annak olvasása közben.

2009. március 30., hétfő

Bevált a bokszzsák


Mókusovis ünneplés

Ákos reggel izgalommal kérdezte: Anya, bepakoltad? Mindenkinek jut elég? , aztán induláskor az ajtóban: Apa, inkább te hozzad, nehogy kiessenek!
A Mamu-sütötte 60db. linzer-karikára gondolt, amit az oviba vitt szülinapi kínálásra.

Nusi óvónénivel:
Ildikó óvónénivel:
Lili nénivel, a dadával:
Miután elénekelték a köszöntőt és a gyertyát elfújta, körbekínál ovistársait, barátait:

2009. március 29., vasárnap

Vasárnapi fotók

Bélu ma prédikált (bemutatkozó istentiszteleti szolgálat) a belvárosi unitárius templomban, mivel benyújtotta pályázatát a lelkészi állásra. Felemelő, pozitív kicsengésű volt a beszéde. Templomozás után Mamu és N'Apu a gyerekekkel hazajött ebédet főzni, Anya később érkezett haza Béluval, mert az egyházközség tanácstermében a keblitanács és a gyülekezeti tagok elbeszélgettek Béluval.
Beálltunk családi képre.
Bélu felé tartunk:
Bal kéz fel!
Péter és Levente viccein kacagunk.
Aba már alszik, de a nagy unokák jelen:

2009. március 28., szombat

Tulipános ÁkosNap

cMa ünnepeltük Ákos 5. születésnapját. Mivel mára hívtuk össze a családot ez eseményre, úgy tudta, hogy valóban ma van a szülinapja.
A tavaly térkép alapján kereste meg az eldugott ajándékokat, az idén megkért, megint így legyen. Reggel ébredéskor ágyában találta:
És indult a kincskeresés, a piros pöttyöket követve. Örömvisítással bukkant elsőként a (még az éjszaka Apa által felakasztott Anya-varrta) bokszzsákra.
Aztán hangosan örvendezett a megtalált kalózpisztolynak, kardnak, kifestősnek, Móra Ferenc Csodaszarvasának, céltáblának (melyre három kis bogáncseffektussal működő labdát kell dobni ), Kindertojásnak, cseresznyés kiflinek, nápolyinak, gyümölcsjoghurtnak, pattogtatott kukoricának.
A délelőtti séta és játszóterezés után, délben felugrott Erika keresztmamája, de nem tudott maradni, vissza kellett utaznia Szentgyörgyre. (Miközben a fiúk délutáni alvásukat űzték, élménybeszámoló, eszmecsere a konyhában.)
Délután N'Apu és Bélu fellufizták a nagyszobát.
Megérkezett Nagyi és Nagyapa Tordáról Sógor Kati néni temetéséről.
Orsi népviseletben érkezett Rékával és Leventével Válaszútról, majd átöltözés után vacsi. Kicsiknek,
nagyoknak.
Szép ajándékokat kapott még: cipőt, szandált, felfújható úszómedencét, könyveket, kifestősöket, ecseteket, temperát, színes ceruzát, rajzlapot, irodai felszereléseket, kreatív gyurmát, trikót (legértékesebb focijátékos felirattal), Dino-könyvet gipszes öntőformával, gyerek-fényképezőgépet, méretkezős zsiráflapot.
Ákos Józsika macijának van egy cumija, amit most Ákos megtalált és Orsival anyukásdit játszott. Kisbabát alakított, még a torta érkezésekor is:


A cseles meggyes torta, melynek láttán Aba felkiáltott: Dönd! Azaz gyöngy.
Létezik, hogy Gákkó már 5 éves? - tűnődik Aba IS.
Igen, és olyan erős is vagyok, mint öt! -bizonyítja Ákos.
Így lovagolnak a szászok...

Tortaevés közben leoltottuk a villanyokat a Föld óráját tisztelve. Teljes mértékben nem tudtuk betartani a gyertyafényben ülést, de megállapítottuk, hogy sem Mamuéknál, sem Nagyiéknál, sem Rékáéknál, sem Bélunál otthon nem ég most villany, tehát mégiscsak hozzájárultunk e világi programhoz.
Pizsamaosztás után az esti nagy csendben (csak Aba szuszogását hallani) meghatott hangon szólt Ákos :
- Ez egy szent éjszaka, ugye Anya? - gondolva születésére.
- Igen, Ákos! Szent és boldog... - suttogta vissza Anya a rácsimpaszkodó ötévesnek.

Köszöntő Tátesztől


Köszöntő
az 5 éves Ákosnak
Köszönöm, köszönöm,
szeretnek engem.
Szívetek melegén
már öt éves lettem.

Csak azt kívánom még
születésnapomra,
hogy háborútól
ne szenvedjen Trója.

Szűnjön az életben
minden, ami csaló,
maradjon kívül
a hadszállító faló.

Hős Akhillész sarkát
álnok nyíl ne érje,
a megszökött asszonyt
vegye vissza férje.

Ezeket kívánom,
de nemcsak Trójának,
a szép kerek Földön
az egész világnak.

Köszönöm, köszönöm,
szeretnek engem.
Szívetek melegén
Már öt éves lettem.

Segesvári dédnagyapától sok szeretettel, 2009. március 30-án.

Orsi népdalokat énekel szombaton és vasárnap

Mivel Orsi a helyi döntőben első lett, szombaton részt vett Válaszúton a megyei népdalversenyen, melyet a Kallós Zoltán Alapítvány szervezett.
Ezt a két népdalt énekelte, továbbjutott a döntőbe, és vasárnap különdíjat kapott.



Szülinapi séta

Elindultunk lufit vásárolni és hintázni.
Szökőkút a lelkem...
Bélu is így ült egykor.
Mééééég!
5 vagyok!

2009. március 26., csütörtök

HIA! - köszönti Aba Orsit

Ety, ketyó, hátyo.... - számolja Aba Orsi érzékszerveit.
Na milyen jó, hogy van akit még érdekel az autóm!
Te Aba, már megint sokat zabáltál....
Oly jó veled!

Ákos és a trójai háború

Múlt szombaton, mikor Apa és Anya Albert Orsi szülinapján ünnepeltek, Nagyi és Nagyapa fektették itthon a gyerekeket. Esti meseként Nagyapa a trójai háborúról mesélt. Már többször hallotta Ákos, most is ő kérte. A mellékelt szövegben Nagyapa leírta Ákos megjegyzéseit.

A szereplők jellemzése
Páris: „Nem volt szép tőle, hogy ellopta a barátja feleségét. Vissza kellett volna vigye neki.”
Menelaosz: „Ha vitéz király, miért nem ment Páris után a saját katonáival, hogy vegye vissza tőle? Miért ment el a nagyobb testvéréhez, hogy az indítson háborút Páris országa ellen? Nem kellett volna háborút csináljanak, mert az olyan hosszú ideig tart, sokan meghalnak, és mindenkinek rossz. Szerintem ez a király, a Páris barátja viselkedett az egész közül a legleányosabban, mert ahelyett, hogy visszaszerezte volna Szép Helénát, elment árulkodni a nagyobb testvéréhez!”
Akhillész:„Én az összes közül Akhillészt szeretem a legjobban. Ő tudott a legjobban harcolni, ő volt a legbátrabb! Csak ne lett volna ott a sarkán az a hely, ahol meglőhették!”
Thétisz: „Ha már az anyja belemártotta Akhillészt abba a vízbe, hogy ne lehessen megsebezni, akkor miért nem fordította meg, hogy mártsa be már akkor a sarkát is, hogy ott se érhesse a nyílvessző!”
Laokoón [A jós azt mondta, be kell vinni a falovat a városba. De akkor jött egy másik jós, aki azt mondta, hogy ne vigyék be, mert félek a görögöktől még ha ajándékot hoznak is...]:
„...tudom. Hárman voltak, és kijött a tengerből egy nagy kígyó és megfojtotta őket. Hogy is hívták az apát? [Laokoón...] Pedig Laokoónnak volt igaza!”

Állásfoglalás
„Nagyapa, te kivel tartasz? Hogy is hívták azokat, akik a sok hajóval jöttek, hogy megtámadják a Páris apjának városát? [Görögök...] Mert én a görögökkel tartok!”
„Ki is találta ki a falovat, amiben elbújtak a görög vitézek? [Odüsszeusz...] Na, mert én az összes kalandjai közül azt szeretem a legjobban, amikor a hajósok fülébe dugót tett, saját magát pedig odakötözte az oszlophoz, hogy hallja a szép éneket, de azért nem tudja a hajót a partra irányítani, ahol azok a rossz tündérek voltak, és megölték volna őket mind.”

Aba-Bélu séta tigrisekkel

Aba nehezen tanulta meg a babakocsiba való ülés alulról való megközelítését, de végül Bélu jó pedagógusnak bizonyult.
A kicsi tigrisek meséje: TRRRR...

2009. március 25., szerda

Zeneovi, ezúttal csoportképpel

Két csoporttal működik a szerdai zeneovi. Az egyik (a mienk) 5-től kezdődik, madj 6-tól jönnek a nagyobbak, Tekláék. Itt még nem érkezett meg mindenki, kezdés előtt Anna, Ádám és Ákos bújnak:
Zeneóra után az "zeneóvónénik"kel Nistor Krisztina és Maksay Júlia zenepedagógusokkal csoportkép:
Mindenkinek saját mappája van, mely minden alkalommal újabb rajzlappal (Kodály módszer) bővül. Fészkelődés, megérkeztek a nagyobbak:
Egy páran beálltak a kicsikhez:

Ibolya

Öreg barát dicsekszik a másik öregnek:
- Képzeld, eddig olyan feledékeny voltam, már a saját nevemet is elfelejtettem, de nemrég találtunk egy remek pszichiátert, az aztán úgy meggyógyított, teljesen visszatért a memóriám, most már mindenre emlékszem!
- Hát ez fantasztikus, öregem, ez az orvos kell nekem is, hogy hívják?
A másik ráncolt homlokkal, nagy kínnal gondolkodni kezd:
- Na... mindjárt... mindjárt eszembe jut... Te hogy is nevezik azt a virágot... ami olyan lila... tavasszal nyílik... és jó illata van...
- Ibolya?
- Ez az! - derül fel az öreg, aztán hátraszól a feleségéhez a konyhába: - Ibolya, hogy is hívják a pszichiátert?!

2009. március 24., kedd

Autózás + esti interjú Juhász Abával



A nulla páros szám,

-jelenti ki Ákos reggelinél és indokol is - mert az 1 már páratlan!

2009. március 23., hétfő

Apa jószívű -

- állapította meg ezúttal a szívorvos. És mindnyájunk szívéről leesett A kő...

Ha az írásos zenélni tudna… (Nagy Ferencné Báró Piroska – unokaszemmel)

Kő, kavics, homok
Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit: „Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz.
Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre. Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal. Mindig szakíts időt barátaidra. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok.

forrás: világháló

Ki az? – szalad ki Nagymama a belső szobából a kitartó, erősödő dörömbölés hallatán.
Farkas vagyok! – érkezik a dörmögő válasz az ajtóban álló, Segesváron átutazó Farkas Dénes bácsitól.
Jaj Istenem: itt Piroska! – kiált Nagymama és kacagva nyit ajtót.

Történt ez a segesvári papilakon, valamikor a nyolcvanas években. Ilyen hangulatot varázsolt Nagymama sokak életébe. Megpróbálom leírni, milyen is volt ő.
Nagy Ferencné Báró Piroska (1917. június 17. Petrilla – 2006. április 7. Segesvár) kizárólagosan a kövekre figyelt. A kavics (anyagi javak), a homok (házi teendők) nem volt prioritás. A konyha várhatott, inkább velünk vagy a betérő vendéggel beszélgetett. Vagy az átutazóban, csomagját csak épp betevő kalandorral csevegett egy csésze füves fekete tea mellett. Soha nem sietett, mindenkit meghallgatott, humorával és kiegyensúlyozottságával erőt adott. Azt hiszem ezek igazi papnés “kellékek”.
A karácsonyi ünnepélyek Betlehemeséhez a papilakon történő beöltözéskor minden pokróc, törülköző és sál Mária, József, a bölcsek és a pásztorok „színészi” kellékévé vált.
A “Piriiiis! A Mécs László kötetem! Az órám! A palástom! (zsebkendőm, énekeskönyvem, stb.)” vasárnapi harangszó előtti rohanás közepette megőrizte jó kedélyállapotát, nyugalmát. Nagyapám szárnyalásai (versírás, énekkomponálás, festés) csak a Nagymama derűs természete, türelme, munkatársi támogatása mellett valósulhattak meg. Az csak természetes volt számára is, hogy Nagytata másodmagával, vagy a vonaton megismerkedett keletnémet turistákkal jött haza ebédre. Az is magától értődő volt, hogy a harmonika biztosította zenés szeretetvendégségeken a keksz és tea nagyon sokszor az ő kamrájából került elő.
Az kolozsvári Irisz telep, Recsenyéd, majd Segesvár és Küküllősárd papnéjeként lelkesen szolgálta egyházát, a legmagasabb zenei képzéssel (a kolozsvári konzervatóriumban zongora szakon két akadémiai évet végzett, hegedű szakon pedig a négy évi fokozatot érte el) énekvezér volt, de a kántorizálást ingyen és bérmentve, azaz közmunkában végezte. Nem jelentkezett kántori vizsgára, az ambíció fogalma teljesen idegen volt számára. Minden zenei megmozdulás támogatója volt. Az énekvezérség és az otthoni kamarazenekar mellett a hajdani Petőfi iskola kis zenekara, a városi kultúrotthon félszimfónikus zenekara, a zongoratanítványok élvezhették ihletett közreműködését. Egyenként foglalkozott a konfirmálókkal: kátéismeretük, énektudásuk elmélyítéséhez mindig volt türelme. A fontossági sorrendben a gyülekezet, a közösség épülése volt az első helyen. (Recsenyéden a Gül baba előadásakor gyakorlatilag a színpadról ment le negyedik gyermekének életet adni.) Kifinomult hallása nem tűrte az almaevéssel járó emberi “zajokat”. A karóra ketyegését a szoba másik végéből meghallotta. Kuncogva tapasztotta be időnként kántorizálás közben fülét az ünnepélyek zsúfolt karzatára felszorult “micsoda pasas”-ok teljes erejű éneklése hallatán.
Szenvedélye a varrás volt. A szószékterítő, a falvédők, asztalterítők, díszpárnák, énekeskönyvek borítói őrzik udvarhelyi, torockói varrottasok szeretetöltéseit. Ez a kép van mindig előttem: ül a teraszon, a verandán, nyakában az előre felvágott piros matring, kezében a varrottas, szemüveg a szemén, szájában épp egy befűzésre váró fonal és mikor meglát, akkor örömkiáltással, becézgetve fogad, és várja a nap részletes beszámolót. A varrás nyugtat – mondta mindig – egyenes adásban vagyok Istennel! Öltögetés közben “utazott”: gyermekkora Városfalvájába, a múltba, a jövőbe, szeretteihez. Édesapja, Báró József unitárius lelkész és édesanyja Tamás Piroska ilyenkor mindig vele voltak, öltéseit kísérték.
Nagyon örvendett a hétfőnek, Nagytata almanapjának, mert ekkor lelkiismeret furdalás nélkül varrhatott, nem volt szükséges ebédet főzni. A konyhai Kossuth rádió “Ki nyer ma?” recsegésén átszűrődő zeneművek szerzőit mindig bekiáltotta. Kedvenc zeneszerzője (nagymamaként) Chopin és Liszt volt, átszellemülten dúdolta, zongorázta őket. Kedvenc egyházi éneke: Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének ...
Gyönyörködtette a korcsolyázás és a talajtorna.
Fontos volt számára a nyelvtanulás. Ha “tejútra” ment (a sarki boltba), szatyrában mindig magával vitte a magyar-német szótárat, és a hosszas sorban állás ideje alatt azt tanulmányozta. Irtózatos sebességgel elragozta az "ich habe gehabt, du hast gehabt..."-ot, de ha "élő" német vagy angol “fiatalember” került eléje, akkor futott a telefonhoz: "Vera, gyere gyorsan!"
Kedvenc költője Petőfi, akit minden március 15-én megsiratott. Hosszasan lapozgatta ilyenkor a Révait, a forradalom forgatókönyvét felevenítve meghatottan mesélt. Sok verset kívülről fújt, mondta, hogy még az udvarhelyi Képzőben tanulta. Bosszantotta, hogy a Nemzeti dalt rosszul hangsúlyozzák: Rabok voltunk mostanáig,/ Kárhozottak ősapáink,/ Kik szabadon éltek-haltak,/ Szolgaföldben nem nyughatnak. Szerinte Petőfi a kárhozottak után pontot akart tenni. Ott kell egy lélegzetvétel, majd: Ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak ...(Nem ősapáink kárhozottak).
Egyvalamit gyűlölt: a háborút. A Budapestre való menekülésükkor megtapasztalt világháborús kegyetlenségeket hosszasan mesélte. Meleg rokonszenvvel, négy gyermekes anyaként, édesanyaként gondolt minden katonára.
Sokat imádkozott, számon tartott minden fontos családi eseményt. Jelen volt az unokák minden ünnepélyén, de hálás közönsége volt az otthoni házi előadásoknak (tornamutatványok, lányunokák együttesének koncertjei) is. A karácsony ünnepi gyertyafényében boldogan énekelt gyermekei, unokái körében.
84 éves korában agyvérzés érte, amiből nehezen épült fel, majd ágynak esett. Gyermekei az ő végtelen szeretetétől ihletetten gondozták. 88 éves korában, házasságának 66. évében csendesen megpihent.
A mozdulat, ami itt maradt: a felemelt, kissé hátradőlt fej, közben mély lélegzetvétel és lecsukott szem. Mosoly. Béke, jóság, végtelen szeretet, igazság, harmónia, humor és csupa dal – ilyen az én drága nagymamám lelke. Nagyon hiányzik, de ahányszor Ákossal és Abával énekelek, érzem, hogy itt van velünk. Jelentős része az én életemnek. Rám köszön a gyermekeim tekintetében, egy-egy mozdulatban, a kezdőénekek moll akkordjában, a varrottasok szíveiben. Ilyenkor gondolatban odabújok hozzá, ahogy hozzá mindig lehetett.
Juhászné Jakabházi Annamária
Megjelent a Nők Világa folyóirat 2009/húsvéti számában.

2009. március 22., vasárnap

Himnusz

Előadja a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa.
Karnagy: Majó Julianna énektanár.

Zászlót avat a Péterffy Gyula kórus

Péterffy Gyula teológiai zenetanár születésének 100., halálának 30. évfordulóján a kolozsvári unitárius templomban ünnepi istentiszteletre került ma sor. Dr. Szabó Árpád prédikációja után szintén ő, mint egykori tanítvány ismertette Péterffy Gyula tanár életútját. Péterffy Gyula zenetanár (Székelykeresztúr, Kolozsvár), kórusvezető, zenekar alapító, orgonaművész egy személyben. A János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusa 2001-től viseli az ő nevét. Ma felavatták a Péterffy Gyula kórus zászlaját, melyet Péterffy Gyula unokája, ifjú Péterffy Miklós műépítész tervezett. A zászló Szakács Éva kézműiparos kézimunkája.
Új zászló leng most itt közöttetek,
Senki ellen, - csak magatok miatt.
Olyan, mint a testté vált áhítat.
Mint lelketek szárnyas, égi része.
Se dob, se kürt, se katonabanda -
Csak ének a kísérő zenéje.
(Reményik Sándor)
Popa Márta igazgató köszöntése és zászlóismertetése után, Péterffy Gyula lánya, Péterffy Enikő tanárnő zászlóanyaként ünnepel,
felkerül a zászlóra az 1909-2009 szalag:
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök megáldja a zászlót:
Majó Julianna, a Péterffy Gyula kórus karnagya átveszi a zászlót arra biztatva a kollégium diákságát, hogy továbbra is lelkesen vegyenek részt e közösségformáló éneklésben.



A templomi ünnepség után, a vasárnapi iskolás Ákos csatlakozott Anyához és a kollégiumban Péterffy Gyula - fényképeket néztek és meghallgattak egy Enikő néni által előkészített meglepetést: egy régi felvételről Péterffy Gyula orgonajátékát.