2008. szeptember 19., péntek

UHU tollasodik

Augusztus végén Budapesten, az Ikeában vásároltunk 10db. rongyszőnyeget, abból készül az autós üléshuzat.Azóta naponta varrogatom, illesztem, lyukasztom (a hátsó üléseknél a biztonsági öv bújtatóinak, a fejtámláknak). Tegnap intenzívre fogtam a tempót. Aba is segített, ügyesen játszott a járókában a varrógép kattogását hallgatva. Utolsó simítások:
Ma végre, miután Mamu kézzel megerősítette a lyukakat, feltettem. A hátsó ülésre kerülnek a gyerekülések. Az első ülések hátán zsebes a megoldás (az Ani-tante féle zsákanyag besegített), ide tesszük majd játékaikat, folyóiratokat.
Az első ülések fenekénél még át kell húzni egy erősítő pántot, hogy ne csússzon el jobbra-balra.
Közben az jutott eszembe, hogy többen is megkérdezték tőlem, hallván, hogy még egy évet itthon maradok Abázni: Hát nem unatkozol otthon?

Nincsenek megjegyzések: