Az alma és a mézeskalács

A kis pirospozsgás almát több villacsapás érte, így került be a sütisdobozba, hogy megszelidítse a keményszívű mézeskalácsokat. Középpontban volt, körülzsongták őt a formátlan alakok. Érezte, hogy nem odavaló, hogy erőszakkal helyezték be a mézeskalács társadalomba. De ő küldetése tudatában ragyogott és árasztotta magából a szeretetet. Teltek, múltak a napok és kissé erőtlen lett, lendülete alábbhagyott, azon tünődött, hogyan lehetséges ez, hiszen az almák között azt tapasztalta, hogy minél többet ad magából, annál szebb és fényesebb lesz, általa virul, gyarapszik az almabirodalom... Talán, mert nem a sajátjai? Mert betolakodott? Mert nem fogadták be? Mert sérült? Mert míg ő kerekségben, a többiek élekben élnek? Mert éretlenek? Mert itt csak az adok-veszek kapcsolat az éltető? Amíg ily módon merengett, magába roskadt és szép lassan kimúlt.
A mézeskalácsok szelíden, puhultan, tehetetlenül álltak vigyázba a törékeny labdácska körül. Hálásak voltak neki azért, hogy a tudatlan együttlétből közösséget teremtett. Hogy habár ezáltal az ő életüket is megrövidítette, minőségi többletet adott és így megtalálták életük értelmét.
....még szerkesztés alatt....