+18

Kiló. Azaz kilogramm. Ennyivel cipelek magamon többet. Mondom Ákomnak, hogy meghíztam. "Jó kövérre?"-kérdi. Igen. Amíg Aba beteg volt, tejtermelés címen gyúrtam magamba mindent. És észre se vettem, hogy terebélyesedem. Minap, mikor sétálni készültem Abával, megijedtem. Csak a bőrnadrág jön rám. Mert az nyúlik. Jól mondta Szix "Annamari jó bőrben van." Az az igazság, hogy jólesik most kövérnek lenni. Kényelmesebben ülök például. De a szekrényemet akár lakat alatt tarthatnám. Ezért eldöntöttem: tenni kell valamit. Enni kell, mert az első most Abának a mindennapi. Úgyhogy mozgás, ez a válasz. Mondjuk a tea mellé már nem eszem kekszet, a csokit és a süteményt kivontam forgalomból.
Tegnap megtettem a cél érdekében az első lépést. Elmentem Mártához aerobikozni. Pilates-ez a program neve. Talajtorna. Felkötöttem a gatyát. Illetve nem is kellett, mert áll rajtam magától jól. A teremben tükör mindenütt. Szembesülni önmagaddal. Aztán kezdődött. Karmozgatás, hajlongás, ki-be lélegzés. Megjött a kedvem. Kissé nehezen értem utol magam. A fokozatosság elve nem működött, de ment: darabosan. Csakhogy jött a többi. Földre ülve a behajlított térded öleld meg, aztán gurulj, mint egy labda előre, majd hátra. Indulok. Hátra. Ottmaradtam. Nincs labdaeffektus. Visszatápászkodom, még egyszer. Előre, hátra. Megint ottmaradtam. Baj van. Nem kell tükör, most már érzem is: nagyon elpuhultam. Gyertya. Ó, ez megy. Igen, gondolatban. Kínlódom, nem megy. NEM MEGY.
És ez így egy órán keresztül. Kudarcot kudarc követett. Márta igazi profi, mindent végigmutatott, jókedvűen. Igazi pedagógus módjára, még dicsért is, ha valami sikerült.
Már mikor nagyon kapaszkodtam a talajba és egyre sűrűbben vetetettem gyilkos tekintetet az órára, végre jött a relaxálás. Márta eloltotta a villanyt, kacskaringós zenét tett fel. Végignyúlni a földön. Relaxálni. Ettől féltem. Míg a többiek nagyokat sóhajtoztak, arra koncentráltam, nehogy elaludjak. (Ugyanis az éjszakáim egyre fehérebbek, Aba 2 óránként eszik.) Aztán újra fény, Mártát megtapsoltuk. Indulás haza. Minden volt, csak indulás nem. Totyogás, araszolás. Csak oldalra tudtam a lábam tenni, úgy haladtam. Még az egy harmadát sem tudtam a gyakorlatoknak végigcsinálni, mégis mindenem fájt. Eljutottam a Teológiára, ott vártak a fiúk. Aba a Nagyi ölében, Ákos a Nagyapával való levegőzés után a játékházzal játszadozott hangosan. Elmeséltem a tornaórámat. Péter kacagott. Este, itthon megmutatta: neki megy a gyertya.
Ez volt az első lépés a fogyás felé. Nem sietek, Aba 1 éves szülinapjára tervezem a normális súlyt elérni. Most megyek és megpróbálom a gyertyát...