Mámesznél

Anya erre vágyott egész héten: ellátogatni nagymamája sírjához. Ma délelőtt Aba-alvás közben Anya és Ákos elindultak. Az úton az elmúlásról beszélgettek. Meglepő, egy gyereknek mennyire természetes a halál gondolata.
És üvegkoporsóban van Mámesz? Akkor megpuszilom és felébred! - mosolyog Ák. És többször biztatja Anyát, hogy ne legyen szomorú.
A temetőbe vezető út egyben a Táteszhez vivő is, ezt Ákos azonnal felismeri. Ferkó mindig dudálni szokott a lejtőn: Tschüss, Mámesz!
A temetőben könnyű megtalálni a sírt, a Tátesz édesapja által ültetett két fenyőfa alatt van. Anya, nekem nem kell segíteni, mert én fiatalember vagyok! - harsogja Ákos szaporán lépkedve. Anya megdöbbenve megáll. Mert Mámesz szokta a fiatalember címkét használni. Ákos miért pont most mondta ezt, mikor általában nem? Valami van a levegőben...
Jövünk!! Itt vagyunk. A szobor Tátesz szüleit ábrázolja, unokájuk, Tirnován Ari Vid alkotása. Itt nyugszik Anya üknagyapja, Lidák József (1854, Austerlitz - 1915, Segesvár), Anya dédszülei (Tátesz szülei) : Nagy Béla unitárius esperes (1874, Iszló - 1953, Segesvár), Lidák Margit (1882, Keszthely-1971, Segesvár) és Anya nagymamája, Mámesz: Nagy Ferencné Báró Piroska (1917, Petrilla - 2006, Segesvár)
Ilyen az élet!
Anya mintha hallaná Mámesz boldogan éneklő hangját: Annamajji! Szerelmi álom, itt vagy!
Drága Nagymama! Aba meggyógyult, mind jól vagyunk. Csak az fáj nagyon, hogy nem tudok odabújni hozzád.
Ákosnak Anya csokit ad, mert Mámesz biztos kényeztette volna dédunokáját, ahogy azt unokáival tette: mindenét odaadta.Búcsúzóul Ákos megöleli ükszüleit.