Petőfinél

Úgy mentünk hozzá, mint családtaghoz.
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Ott szedjék össze elszórt csontomat,

Ha jön majd a nagy temetési nap,

Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével
És fátyolos zászlók kíséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!

1999 júliusa óta áll Petőfi Sándor bronzszobra, Kiskunfélegyháza ajándéka. Közadakozásból készült Csongrádon. A talapzat alatt el van ásva azok neve, akik ezen dolgoztak. Közötte a N'Apué is.

Ákos felköti az Ispán kúttól hozott szalagot.
Aba itt ébredt fel.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.

Mamu és Teri néni, a nagyon jó barátnők:
Mintha összebeszéltünk volna, hogy ma vérpirosba öltözünk... (Homályos a kép, de na.)
Ákos nagy izgalommal nézte a csatajelenetek forgatókönyvének makettjét a múzeumban.
Igazi turistához és csatarajongókhoz illő módon a vendégkönyvbe is írt:
Aba is lázad már...
Pakolunk és indulás, mert jön a vihar!
Elköszönünk.

Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él.