Anya hazaérkezik

Ez volt a leghosszabb hazanemjövés időszaka: 2007 áprilisa óta nem voltam Segesváron. Akkor a nagymama sírjához jöttem, mert ekkor ült össze a család az akkor egy éve elhunyt Mámesz emlékére. Aba már úton volt. Terhességem alatt nem utaztam elővigyázatosságból. És amióta Aba megszületett, nem látogattam haza. Nagyon hosszú volt ez az idő! - most érzem. Olyan ez, mint mikor a nagy cipekedésben a terhet az ember leteszi: megkönnyebbül. Kisimul az a ránc, amit a szülők itthoni környezetben való nemlátása, az itthoni szobaillat, az segesvári domblátvány, a Nagyapa zongorájának telített hangja, a "nagymamáéktól hazavezető kanyar bevétele" mozdulatának hiánya ásott. Annak ellenére, hogy sokat változott Segesvár arculata, ez az a város, ahol érzem mindennek a helyét. Gondolom, így van mindenki a gyerekkori otthonával.
Mamu és N' Apu ordás palacsintával várt. Miután felcipeltünk mindent a negyedik emeletre, felhúztuk Abának a tábori ágyat, Ákos feltérképezte a frissen felújított szobákat, Aba megszerette a világos, mászására ideális padlót, leültünk vacsorázni. Ákos este Anyával a szokásos teázását az Ákos által kiszemelt helyen, az erkélyen ceremóniázta. Itt a nap eseményeit időrendi sorrendben összegezte, majd álmosan ágybazuhant: Itt is itthon vagyunk, ugye?