Csapat/családépítés

Tegnap délután indultunk Sonkolyosra csapatépítő (Apa munka- és ügytársai) hétvégére. Mivel a feleségek/férjek is meghívottak, családépítésnek (a hétköznapok esti túlóráit pótolandó családidő) is becéztük. Az ifj. Zichy Ödön által a Körös-szoros feletti sziklára építtetett vadászkastélyra épült menedékházban kaptunk szállást. Ott fent:
Reggeli kilátás az ablakunkból:
A menedékház 65 ágyas, az udvaron nyáron faházikókban is lehet lakni.
Ott, a szikla alatt van a Szelek barlangja:

Csak egy kicsit

Vacsora közben elmeséli Apa és Anya a fiúknak, hogy holnap elutaznak, barlangászni mennek nélkülük. A fiúk szomorkodnak (De már voltatok egyszer a fürdőn!), de örvendenek is, hogy Nagyiékkal lehetnek.
- De én a nagy ágyban akarrrok lenni! - esti mese után sem hajlandó Aba az ágyában maradni.
- Itt fény van, még pakolnunk kell...
- Megnézem, hogy hogy pakolsz, jó?
- Jó.

Így színez Aba:

Gurulás, ezúttal lábon

Tegnap bent,
ma, ha esik is, kint.
Mivel Apa elmesélte, hogy gyerekkorában egész nap görkorcsolyával járt, kelt , Ákos nyomdokaiba szeretne gurulva lépni.

Íze van az életnek

Apát kerülgeti a hűlés, vacsorára fokhagymát veszünk elő.

Nem szereti Apa a fokhagymát, most mégis ízlik neki. Ákos megfejti, miért:

A szombati nap öröme: játszás a kertben

Tegnap érkezett Mamu. Orsi is feljött, együtt bújócskáztak a kertben. Mamu unokázott, mindent kivasalt, ma gyűlés után hazautazott.

Alázat

“… sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.” (Márai Sándor: Az igazi)

Kézben a harmadik

Igazi ünnep

A Teológiától indultunk (Rékáék blogján részletesebb fotók), majd
egy főtéri kör után
ökumenikus istentiszteleten ünnepeltünk.
A Biasini szálló fele szintén énekelve vonultunk, megállapítva: idén többen vagyunk.
"Készülj, hazám,
Készülj, boldog haza!
Oly ünnep vár reád, amilyet
Még nem pipázott magyar ember..." (Petőfi)
Bem apónál:
Nyugodtság, erő és felelősség - ezt éreztem idén a Himnuszt énekelve.

Magyarországi állampolgárságunk köszönöm az erdélyi ötvenhatosoknak

Többször elgondolkoztam azon, hogy kiknek köszönhetem, hogy Kolozsváron maradva is megkaphattuk a magyarországi állampolgárságot.
Természetesen hálás vagyok a Fideszben tömörülő, elveikhez hű értelmiségieknek (politikusoknak), akik 2010-ben a nemzet hosszútávú céljait követve belevágtak a sűrűjébe.
Ugyancsak köszönettel tartozom a Magyarok Világszövetségének, amelyik 2004-ben előtérbe hozta, gyakorlatilag megkerülhetetlenné tette állampolgárságunk kérdést, a népszavazás napirendre kerítésével. Persze, hogy csalódás volt az eredménytelensége, fájt a kommunista koncot védők és a nemzetellenes "liberálisok" undorító viselkedése, de az a kudarc a nemzeti tábor megerősítését, sokakban a lelkiismeret felélesztését, a fogyasztói-szemlélet-kábítószerből való ébredést is szolgálta.
De mindezek előtt, elsősorban Dobai István nagyapámnak és harcostársainak köszönhetem, akik erdélyi ötvenhatosokként, már a forradalom idején, egy soviniszta romániai diktatúra túszaiként is kiálltak amellett az eszmerendszer mellett, amit most magyar nemzetegyesítésnek nevezünk. A kiállás, az ENSZ-memorandum közvetlen eredménye nemcsak nemzetközi figyelemfelkeltés, hanem az erdélyi magyar társadalom előtti példamutatás volt. Közvetlen következménye nemcsak sokévi, súlyos börtönbüntetés lett, hanem két társuk, Kertész Gábor és Nagy József mártírhalála is. Tudom, hogy ez az Erdélyben lehetővé tett honosítás is a nemzet iránti hűségük és kiállásuk eredménye.

Isten engem úgy segéljen!

Ma délben magyar állampolgárok lettünk.

Én, …………………. esküszöm, Hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára Leszek, alkotmányát és törvényeit tiszteletben Tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten Megvédem, képességeimnek megfelelően Szolgálom, Isten engem úgy segéljen!

Ákos vette át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől a család honosítási okiratát.
Aba: Én kezet akartam fogni és sikerült.
Apa nyilatkozott a HírTévének: ez elsősorban nem második állampolgárság, hanem első haza.

Ételallergia

Már csütörtökön este feltűnően piros volt az arca. Gondoltuk, a napsütés okozta. Másnap reggel gondoltuk, láz. Aztán az események miatt nem tudtunk rá figyelni.
Ma reggel elszaladtunk Katihoz: skarlát, himlő kizárva, marad az ételallergia.

Szomorú napsütéses vasárnap

Mama mindig a kapuban várt...
S ha az udvarról kiáltotta: Gyertek ebédelni,
futottunk:
Mama 1959-ben lett az Evangéliumi Keresztyén Testvérgyülekezet tagja. A gyülekezet énekel:
Ákos a prédikátorok beszédére nagyon figyelt, a temetőben alaposan szemügyre vette a sírt:
Első ilyen élmény életében, valósággal részt vesz a temetésen. Érdekes, hogy természetes számára minden.
Mama sosem aggódott. Gyorsan, praktikusan megoldotta napi teendőit, megszervezte a család életét, könnyűvé téve mások életét. Erős és kitartó hite csodálatra méltó.
Aba is énekel:
Béke:
Sári néni, Ági néni (Mama húgai) és Mamu:
Utódai közül (négy gyermek, 13 unoka, 10 dédunoka) jelen vagyunk:
Köszönünk, Mama, mindent!

Lépések

Ma délben Kidei Mama megpihent

Kide, Jakabházi család, 1956:

Balról: Béla (N'Apu), Mama, Tata, Pista.
A két lány (Mária és Anna) később születtek.

Első biciklinap és nagytakarítás-kezdet

Ákos a havazás ellenére két hete könyörög: biciklivel menjünk oviba!
Apa kinézte, hogy mától melegedni fog, ezért még kedden megígérte Anya, hogy: na jó, akkor legyen csütörtök!
Tegnap délután focizás közben az udvaron (a focikedv megmaradt, de klubba nem megyünk!) végig a biciklizésről lelkendezett.
Ma reggel nem kellett sokat ébresztgetni, ágyából kipattant, felöltözött, reggelizett, indulásra készen állt. Anya bepakolta iskolás ruháját, csizmáját, a mateket, a kölcsönadandó dolgokat, s saját pluszkilóival nehezen, de beindult. Apa fényképez 7:15-kor: biztos biciklivel mentek?
Az ígéret...
Ákos határtalan örömmel tekert. Ahol lehetett, Anyával párhuzamosan gurult, s ekkor a biciklizős párbeszéd kedvéért vidáman kérdezett banális dolgokat, élvezte az újrabiciklizést.
Mivel a mai zongora óra délután elmaradt, a fiúkat a nagyszülők vállalták, így Anya hazajött takarítani. A biciklit tolni kellett, hátsó kerék leereszkedett. Csekély 4 óra takarítás után Anya ráeszmélt, hogy este lett és még csak a vargabéles illatú konyhát súrolta ki.
A 3 osztálynyi felmérő holnap reggel visszabiciklizik a suliba kijavítatlanul....

Az utóbbi napok szomorú hírei...

“Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.” (Szt. Bernát)

Negatív fociélmény

Hetek óta zajlik az egyeztetés: mikor tudnánk elmenni fociedzésre. Ákosnak is kedve van focizni, hát megszerveztük.
Megszületett a sokáig egyeztetett időpont, ma délután fél7-re a hajnal negyedi CFR fedett pályáján kell lennünk, ahol a hatévesek edzenek ma. Lelkesen, terveket szőve, lendülettel igyekszünk a helyszínre. Az öltözőben már sok apuka és focizásra beöltözött gyerek. Ákos semmit nem ért, nem a mi nyelvünkön beszélnek. Megismerjük az edzőt, majd 7-kor kezdődik az edzés. Ákos e fél óra alatt nyafog: nincs már kedve maradni, inkább menjünk haza, mert nem ismer senkit, nem ért semmit...
7-kor sírva, de bemegy a többiekkel a "lufiterembe", ahova szülőket nem engednek be, csak egy kis ablakon lehet belesni:
Negyed órai leskelődés után fázni kezdek, bemegyek az öltözőbe. Itt az Apukák a "nagy" meccseket, a játékosok jellemét tárgyalják emelkedett hangon, nem irodalmi nyelven. Vissza a lufipálya kukucskálójához: Ákos kapuban áll, mosolyog. Szüntelen mosolygás...
Kijönnek. Amint kilép a pályáról, kirobban belőle a zokogás.
- Láttam, hogy mosolyogtál... - mondom bátorítva.
- Igen, azért mosolyogtam, hogy ne sírjak. Hogy ne lássák, hogy nem értek semmit.
Hazáig sír. Közben mesél:
Egyszer az edző kérdezett valamit, mindenki rám mutatott, nem értettem semmit, aztán az edző kiabált. Nem is egyszer durván meglöktek.
Nem akarok többet ide jönni. Kérlek, Anya, többet nem jöjjünk. Kérlek!
Többször megbeszéljük az élményt: nehéz volt az, hogy nem értett semmit, de jobban fáj neki az, ahogyan a edzés zajlott. A focizásról mindig jó élményeket hallott, látott: csapat, jókedv, öröm. Ez itt mind elmaradt. Feszültség és görcs volt az egész.

Vannak emberek,

akikkel mindig jó találkozni. Akikkel várjuk a találkozást. Akik jelenlétükkel, munkájukkal elvarázsolnak, megerősítve bennünk a hitet: élni jó.

Legértékesebb pillanat: a MOST