Juhász Péter, Annamari, Ákos és Aba fénykép-naplója

Ma délelőtt, istentisztelet keretén belül, Dr. Gyarmathy Györgyre emlékeztünk, aki Anya gyerekkori emlékezetében a legmagasabb emberként élt.
A gyerekeknek a következő tanmese szólt, Ákos figyelmesen hallgatta:
Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szeget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szeget vert be a kerítésbe.
A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szegek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szegeket a kerítésbe.
Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szeget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szeget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szeget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem.
Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szeget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:
"Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed; egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, az örökre seb marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai."

SZENT LÁSZLÓ PÉNZE
Köszöntő a Történelmi Vitézi Rend 2010. május 8-i csíkszeredai avató ünnepélyére
Kedves Testvéreim, Sorstársaim, Bajtársaim! Tisztelt Közönség!
Az erdélyi magyar politikai elítéltek nesztora, azaz legöregebbje vagyok. Akik ismernek, tudják rólam, hogy az Egyházon kívül, semmiféle szervezetnek, pártnak, mozgalomnak nem vagyok tagja, kitüntetéseim sincsenek. Megelégszem azzal az életfogytiglani kényszermunkával, amelyet a proletárdiktatúra hadbíróságától kaptam volt a Testvériség Forradalmában való részvételemért. Egyetlen kivétel a Vitézi Rend, mert ez a mozgalom vallja és vállalja korunkban a nemzeti keresztyén eszme hagyományait, amelyen felépült volt a 20. század közepén megszűnt Európai Keresztyén Nemzetközösség.
Egyedül a Vitézi Rend vállalja a világon a magyar nemzeti történelem egész örökségét, benne a lovagiassággal, a világ közvéleménye szerinti magyar nemzeti erénnyel, vagy hibával. A „lovagias magyar” évezred óta olyan megszokott kifejezés, mint a szabadságharcos lengyel, az alapos német, a higgadt angol, a szorgalmas hollandi. A „lovagias magyar”- kifejezés egyáltalán nem jelenti azt, hogy más nemzet fiai, franciák, spanyolok, olaszok, németek, angolok vagy más nemzetbeliek nem volnának lovagok, ne tartanák életüknél nagyobb értéknek a becsületüket, megszegnék adott szavukat, de az európai művelődéstörténet, csak a magyar nemzetet ruházta fel ezzel a jelzővel. A keresztyén lovag, Krisztus Egyházának katonája, nem csak a hit hős védelmezője, hanem Krisztus legfőbb törvénye, a felebaráti
szeretet társadalmi érvényesülését szolgálja azzal, hogy nem az erősek, győztesek, sikeresek mellé áll, hanem a mindenkori gyengék, legyőzöttek, kiszolgáltatottak, a nők, árvák, szegények, foglyok, elhagyottak támogatására, segítésére használja társadalmi hatalmát és erejét. Katonaként a lovag gyengébb, fegyvertelen ellenféllel nem harcol, vesztésre álló fegyvertársát el nem hagyja, legyőzött ellenfelét nem öli meg, hanem barátjává, szövetségesévé fogadja. Az értelmes, okos, józan emberek szerint, a lovag oktalanul, bután, sőt nevetségesen viselkedik, amikor nem aknázza ki erőfölényét, győzelmét és nem áll a mindenkori nyertes erősebb oldalára, mint az okos emberekhez, egyénekhez, okos, jó politikus, nemzetekhez illik. A Vitézi Rendet az utolsó európai lovag, Horthy Miklós alapította volt az első világháború után, és ahogyan az alapítóhoz illik, elsősorban magára érezte kötelezőnek a lovagiasságot: ahelyett, hogy okosan kiszolgáltatta volna a zsidókat a hitleristáknak, a magyarság létét kockáztatva, oktalanul védelmére kelt az üldözötteknek. A háború elvesztése után pedig nem volt hajlandó átállani a győztesek oldalára, fegyvert fogni és harcolni különben álnok szövetségesei ellen, inkább országára és népére zúdította a lovagiatlan győztesek bosszúját. Mert a magánéletben csak oktalanság a lovagias viselkedés, a közéletben, a politikában azonban már hiba, tehát bűn is. És mégis, a történelem bizonysága szerint, Európát éppen az oktalan lovagiassága emelte a világ más népei fölé, és akkor veszítette el a Föld feletti hegemón befolyását a 20. században, amikor a keresztyénség és a nemzet eszmei alapjait feladta, a krisztus hitet anyaghitre, materializmusra, ateizmusra cserélte, a természetes közösségek nemzeti eszmét pedig racionális kozmopolita, életellenes szingelizmusra váltotta. A magyar nemzet tekintélye és hatalma nagy volt, és csak növekedett, amikor vereségei – Augsburg, Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon,
Don-kanyar – ódiumát vállalva, hősies önfeláldozással harcolt a tatárok, törökök és oroszok ellen nyugat védelmében, amikor lovagiasan, oktalanul életét és vérét áldozta Mária Terézia uralmáért, és 1848-49-ben, amikor a lovagias magyar nemesség két nagyhatalommal is felvette a harcot, hogy saját rendi kiváltságait a néppel megoszthassa. A lovagias Horthy Miklós körül állt össze az a párt feletti nemzeti egység, amely a magyarságot 1956-ban az egész emberiség szabadságának kifejezésére tette képessé. Mert a Krisztus-hívő, magyar, nemzeti, eszmei értékek szolgálata nagyon nehéz, de megtartó ereje van.
A Keresztyén lovag földi példaképe és mennyei patrónusa Árpádházi Szent László király, aki szülővárosomnak, Nagyváradnak, valamint Székelyföldnek is alapítója volt. Mit akarhat valaki a 21. században egy középkori lovag felidézésével? Milyen eligazítást adhat a 21. század emberének egy középkori lovag példája? Hiszen a modern emberiség már nem a nyers, barbár katonai erényekre épült fizikai kényszer rendjében él, hanem az akratikus, külső kényszer nélküli, az ember saját meggyőződése szerinti, belső kényszer rendjében. A belső kényszer pedig az ember józan, okosan megfontolt érdekeinek érvényesítésére, anyagi javak szerzésére hajtja az embert. Viszont, az üzleti érdek érvényesítése nem viszi közelebb az embert a boldogsághoz, hanem eltávolítja attól. A lovag király példája viszont értékálló tartalommal tölti meg az ember életét: Szent László király legendája, melynek alapján őt követendő példaként a krisztushívők elé állította a Római Egyház, olyan tanítást tartalmaz, amely csak most a Megváltó Születése utáni 21. évszázadban, kilencszáz esztendővel a Szent Király halála után, a szűnni nem akaró pénzügyi világválság idején lett igazán időszerűvé. A Szent László pénze legendája szerint: katonáival a király a pogány sereg üldözésére indul, hogy kiszabadítsa a rabságra szánt foglyokat. Hogy egérutat nyerhessenek, a pogány vezér menekülés közben rablott kincseiből pénzt szór az útra. A katonák a leszórt aranyat látva nem követik tovább a királyt, hanem lovukról leszállnak, hogy a leszórt aranyat megkeressék, felszedjék. László a veszedelmet látva, Istenhez könyörög segítségért: Változtassa kővé a aranyat! A Mennyei Atya csodát tesz és az aranypénzek mészkővé, őskori csigaház-maradványokká, a népnyelv szerint „Szent László pénzévé” változtak, amelyekért már nem volt érdemes megállani László király követésének útján.
A legenda a maga együgyű módján az Evangélium tanítását hozza közelebb a mindennapi emberhez. Krisztus Urunk kiűzte volt a templomból a kufárokat, óvta és figyelmeztette követőit, hogy Isten helyett ne szolgálják a mammont. Az Egyház azonban kétezer éve hiába tolmácsolja Krisztusnak ezt a parancsát, az ember minden tehetségét és képességét vagyonszerzésre, pénzszerzésre fordítja. Az alkimisták ősidők óta arannyá akarják változtatni a köveket. És a modern ember is mindent áruvá, pénzért akar változtatni, nem csak minden anyagot, hanem legnagyobb értékét is, az életét. Jól tudjuk, hogy az ember teste is anyag, és testi élete fenntartásának elengedhetetlen eszköze az anyag és annak elvont értékmérője, a pénz. A gyarló ember azonban eszköz helyett élete céljává teszi a pénzt, és csodálkozik, hogy boldogtalan, mert tartalmatlanná, céltalanná ürítette életét. A pénz a múltban sem volt valóságos érték, csak értékmérő. Korunkban pedig, a hiteltőke korában már azt is tudjuk, hogy nem is valóságos, hanem szkriptikus létező, amely csak a bankszámlán található, egyáltalán nem is érték, csak az érték fantomja. Bizony, a legnagyobb számjeggyel írott hiteltőke is csak meg nem fogható fantom, amely után hiába futnak, amelyért hiába áldozzák fel mindenüket egyének, csoportok, nemzetek és egész társadalmak!
A most dúló pénzügyi világválsággal Isten figyelmezteti az emberiséget, hogy az arany bármikor kővé, a tőkepénz semmivé válhat. Aki valóban okos, semmi anyagi értékét pénzé nem teszi, eszmei, szellemi, erkölcsi értékeit pedig még kevésbé. Erényei örök értékek, azokat ne adja oda mulandóért. Szeretetét, hitét, reménységét, becsületét, hűségét, hazafiságát, áldozatkészségét, lovagiasságát pedig semmiképpen se adja oda pénzért, anyagi javakért, előnyökért sem egyén, sem család, sem nemzet! – Ha boldog akar lenni az ember, vagy ha egyáltalán élni akar, vegye észre, hogy a pénz csak értéktelen mészkő-anyag, bármilyen fontos eszköze az életnek, ne tegye azt élete céljává. Nem szabad a pénzkeresés, anyagi javak felhalmozása érdekében az élet útján megállani, haladjon azon tovább minden ember,
egyén, család és nemzet Szent László király után a Krisztus Útján, az Örök Élet felé!
Testvéreim, Nemzetes Hölgyeim és Uraim! Jól tudom, hogy sem érvekkel, még kevésbé szép szavakkal, nem lehet a kufárból lovagot csinálni, de a kufár is ember, és nekünk, Krisztus-hívőknek, kötelességünk embertársainkat a helyes útra téríteni. Hiszen Máté evangélista is pénzváltó volt, Zákeus pedig egyenesen adóbérlő. Nikodémusz és Arimatiai József is vagyonos emberek voltak, akiket Jézus nem tiltott el mesterségük gyakorlásától, hanem megtanította őket arra, hogy az anyagi javakat, a pénzt, amelyek nélkülözhetetlen eszközei földi életünk fenntartásának, ne életcélnak, hanem valóban eszköznek tekintsék Isten és embertársaink szolgálatában. A pénzgazdálkodás hivatásosai, bankárok, tőzsérek, alkuszok,
üzérek között nagyon kevés az uzsorás, annál több az érző szívű ember, akiket meglehet győzni arról, hogy távlatilag nem célszerű hitelezői csalafintasággal az embereket kiszolgáltatott helyzetbe hozni deviza kölcsöne kamataiért családjával együtt az utcára rakni, megnyomorítani, hiszen így jövendő üzletfeleit semmisíti meg. A Krisztus-hívő hatalombirtokosok, törvényhozók, politikusok, jogászok pedig találják meg a nép, a becsületes emberek megvédésének az útját. A Vitézi Rend lovagjai pedig álljanak a szűkségben lévők mellé és segítsenek.
Isten áldása legyen a Vitézi Renden, Annak előjáróin és lovagjain, minden magyar, és minden becsületes ember életén és munkáján!