2010. május 9., vasárnap

Szegek a kerítésben

Ma délelőtt, istentisztelet keretén belül, Dr. Gyarmathy Györgyre emlékeztünk, aki Anya gyerekkori emlékezetében a legmagasabb emberként élt.
A gyerekeknek a következő tanmese szólt, Ákos figyelmesen hallgatta:
Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szeget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szeget vert be a kerítésbe.
A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szegek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szegeket a kerítésbe.
Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szeget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szeget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szeget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem.
Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szeget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:
"Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed; egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, az örökre seb marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai."

Nincsenek megjegyzések: