2010. november 21., vasárnap

Zeneóra az operában

Apa istentiszteletre (Nagyapa prédikált), Anya és a fiúk operába siettek ma délelőtt.
Erkel Ferenc Sarolta operáját láttuk, hallottuk. Leckeelőadás volt, vagyis az áriák között zenei magyarázatokat hallhattunk, megtanultunk három áriát, amit először betanítottak nekünk, a közönségnek, majd a "nagyokkal" együtt énekelhettük együtt. Megtanultuk, mire figyeljünk, melyik hangszer milyen lelkiállapotot, gondolatokat "mímel" a legjobban. A fiúknak az tetszett nagyon, amikor Mátyás hosszú kardjával lovaggá üti vitézeit. És azt is boldogan nyugtázták, hogy az Alibaba Abuja is itt van - igaz, most főpapként - és a rablók is különböző "álruhában", de jelen vannak.
Aba mai kegyeltjét, a zergét is hozta, azt ölelgette, neki énekelt és magyarázott.
Operából Nagyit mentünk köszönteni Erzsébet nap alkalmából. Ebéd után kimaradt a délutáni alvás, így este korábban olvastuk Csoda és Kósza kalandjait. Ákos még dudorászik az emeleten: "Nézd meg a szép lányt, válassz párt..."

Nincsenek megjegyzések: