A "zöldsárga" osztály 10 éves találkozója

Sok érzést átéltem. De a mai különleges, új és egyedi. Az emlékeimben éltem napokig, készültem a mai napra, különös örömmel indultam iskolába. Első szerelem-osztályomnak, a zöldsárga osztálynak 10 éves érettségi találkozója. (Azért zöldsárga osztály, mert IX. osztályban az osztályszekrényeket zöld-sárga színekre festettük, az osztályzászlónk zöld alapon sárga láng volt.)
Az előcsarnokban rám köszön a szép tablónk. Az a tabló, amire a második emeleti folyosón naponta felnézek azon tűnődve, hogy vajon a "gyerek"eket mi foglalkoztatja, milyen élményekben van részük, megtalálták-e helyüket, hova tartoznak, van-e erejük, sikerült-e álmaikat megvalósítani?
Légy ügyes, Anya! - kiált utánam Ákos. Taxit hívok, mert az egykor kapott osztályképpel, az osztályalbummal és az izgalomtól remegő lábbal nehéz gyalogolni.
Egykori osztálytermünk most a tanári szoba. Itt tartjuk az osziórát 10-12-ig.
23 végzős közül 17-en vannak jelen. Kolozsvárról, Marosvásárhelyról, Ádámosról, Harasztosról, Bakonycsernyéről, Richmondból (Amerika), Lipcséből, Londonból érkeztek.
Arról beszélgetünk, hogy az elmúlt sokat jelentő 10 év alatt (pályaválasztás, párválasztás) melyek azok a mélységek, magasságok, amiket megtapasztaltunk, mire vágyunk, mire vagyunk büszkék, mi hiányzik, tudunk-e kudarcainkkal együtt élni, szeretjük-e azt a társaságot, közösséget, embert, akit magunk mellé választottunk, milyen elvárásoknak szeretnénk megfelelni, van-e példaképünk, mi ad erőt nekünk hétköznapjainkban, felállítottunk-e egy fontossági sorrendet: életünkben mi a kő, mi a kavics és mi a homok.
Mindenki elolvashatta az ezelőtt 10 évvel osziórán írt "Én 10 év múlva" irományát. Érdekes volt összehasonlítani az akkori elképzeléseket, terveket a jelennel. Oszióra közben szünetet tartunk, átvonulunk az imaterembe, ahol a Péterffy Gyula kórus próbál. Itt Majó Julianna karnagy átadja Furu Leventének a Péterffy Gyula oklevelet. Levi kilencedikes kora óta hűséges kórustag, azaz 14 éve.
Folytatjuk az osziórát. Régész, lelkész, mérnök, tanár, nővér, könyvelő, manager, szociális munkások/pszichológusok, színész, képzőművészek, nem végzettségüknek megfelelő területen dolgozók, még mindig tanulók, apák, anyák.
Ezt a virágcsokrot a Z'oszinak (nekem) Tünde készítette, akárcsak a tanárnőknek az ajándékcsokrokat:
12-kor a volt diákok tanáraikat hívták meg beszélgetésre, filmnézésre. Miután megnéztük az Orosz Andi által készített fényképes emlékezőt, majd a kolozsvári tévé által 1997-ben készített iskola-filmet, a diákok és tanárok elmondták röviden egyenként a 10 éve alatt velük történteket.
Popa Márta igazgatónő átadja a 2003-ban alapított Dávid Ferenc Díjat Moldován Erikának. Ebben a díjban részesülnek azok a végzős diákok, akik a négy év alatt 9,50 feletti átlaggal kimagasló tanulmányi eredményt értek el.
Diákok és tanáraik:
Innen a szomszéd terembe hívnak az egykori diákok fogadásra. Meghat engem az is, hogy mindenki otthon sütött, főzött, a maguk által készített finomságokkal terítettek.
3 órakor átmegyünk az Agapé vendéglőbe ebédelni. 18-an voltunk: diákok és z'oszi. Házastársak nélkül - így döntöttek. Felevenedtek a közös emlékek, a csínytevések, az egykori szimpátiák, szerelmek. Az otthonról hozott fényképekre, albumokra is volt idő.
Zenéről is gondoskodtak.
Jó ötlet: egy külön albumba (zöld-sárga) aktuális képeket ragasztanak, gondolatokat írnak a z'oszinak.
Este későig beszélgetés, majd vissza suliba: legyen még valami.
Integetünk azoknak, akik most nem tudtak eljönni: Beának (Amerika), Enikőnek (Pécs), Trudinak (Németország), Edinának, Csillának, Erikának, Timinek, Andinak (Kolozsvár). Találkozunk 5 év múlva!
Köszönöm ezt a napot, ezeket az embereket!