az ittlétem legfárasztóbb hétvégéjét tudom magam mögött, még most sem pihentem ki magam teljesen. Minneapolisban voltam, és egy elég szép, kalandos hétvégét töltöttem ott.
Azzal kezdődött az egész, hogy csütörtökön kimentem a San Francisco-i reptérre (innen még nem repültem, és már tudtam, hogy a legnagyobb késések ezen a reptéren vannak), és tényleg, két órával később indult a gép, úgyhogy éjfél körül értem az ikervárosba: Minneapolis és St Paul között folyik a Mississippi, a két várost egyszerűen csak Twin Cities-nek hívják. Ez a legészakibb pontja a folyónak, ahova hajóval el lehet jutni délről, és persze sokkal kisebb is, mint lent, pl. New Orleansban. St Paul a legnyugatibb keleti város, Minneapolis pedig a legkeletibb nyugati város az AEÁ-ban, és ez erződik a hangulaton is, St Paul provinciálisabb (amerikai szempontból), ír katolikusok telepítették be, míg Minneapolis protestáns skandináv volt. A gyülekezet a Unity UU egyházközség volt St Paulban, hatalmas templom, nagy gyülekezet. Szerveztek táncházat (az itteni magyarok nagyon népszerűek - és aránylag sokat beszéltem magyarul aznap), és volt pár beszélgetes, ahol véget nem érő kérdésekre kellett felelnem (nagyon kíváncsiak és aggódnak az itteni UU-k azért, hogy az EU-s integráció nem lesz kegyes a kis falvakhoz - azt hiszem kicsit meg voltak lepődve, mikor az én szempontomból inkább pozitívan értékeltem a helyzetünket).Vasárnap háromszor kellett prédikálnom, nagyon fárasztó volt, este meg repültem vissza, és persze a reptér nem csak hogy ember nélküli, de embertelen is - minden automatizált, sehol egy alkalmazott, akitől útbaigazítást lehetett volna kérni, automata vonat, ajtó, stb. stb. Aztán mire végre találtam valami taxiféleséget (éjjel egykor), eléggé bukaresti volt - minden tekintetben.
Minneapolis és St Paul tipikus amerikai város, semmi különös, talán a legjellegzetesebb az a sok átjáró az épületek között, amelyeket itt építettek először. Így a hideg télben az emberek nem kell kimenjenek az utcára, és a belváros minden szegletébe el lehet jutni. 
Érdekelt a képzőművészeti múzeum, úgyhogy elmentünk, gondoltam három óra elég lesz. Hát, csodálatos volt: 5-6 osztályos történelemkönyvekből emlékszem képekre, és itt voltak az eredetiek: szíriai mozaikoktól a kínai paripákig, nem is tudom felsorolni. És azon már szinte nem is csodálkoztam, hogy a Monet, Manet, Van Gogh, Gauguin, Rembrandt képek sorozata, és néhány Rodin szobor. Azt hiszem egy Van Gogh kép tetszett a legjobban - persze szinte minden nagyon sárga rajta (nem tudtam, hogy olyan szembetegségben szenvedett, amitől sárgát látott mindenütt, no meg Monetrol is kiderült, hogy elég csalódott volt, mikor pár képet megnézett a szemműtéte után).
Érdekelt a képzőművészeti múzeum, úgyhogy elmentünk, gondoltam három óra elég lesz. Hát, csodálatos volt: 5-6 osztályos történelemkönyvekből emlékszem képekre, és itt voltak az eredetiek: szíriai mozaikoktól a kínai paripákig, nem is tudom felsorolni. És azon már szinte nem is csodálkoztam, hogy a Monet, Manet, Van Gogh, Gauguin, Rembrandt képek sorozata, és néhány Rodin szobor. Azt hiszem egy Van Gogh kép tetszett a legjobban - persze szinte minden nagyon sárga rajta (nem tudtam, hogy olyan szembetegségben szenvedett, amitől sárgát látott mindenütt, no meg Monetrol is kiderült, hogy elég csalódott volt, mikor pár képet megnézett a szemműtéte után).
Vincent van Gogh: Olajfák (1889)Az egyik kép egy olyan épületben készült, amelyben kísérletezni lehetett a magasságiszonnyal. A képen egy üveglapon állok, amely alatt 20 méteres üresség tátongott - furcsa érzés volt ott állni.
A most következő hétvégén utazom Oregon államba, aztán a Starr Kingen lesz egy cigányest, amit én szervezek, és megnézzük a Gadjo Dilo-t.Most éppen mosok, aztán megyek kocogni, aztán lefekvés.
Sok puszi, Bélu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése