Ákos alszik, Aba nem

Délután Ákos és Anya a kórházból az oviba ment, Apa is odajött. Abát kellett oltásra vinni. Mentünk mind. Recepteket is kaptunk: Apa hűlésre, Anya hátgerincre. Oltás után (emlékeztető oltás volt: szamárköhögés, diftéria és tetanusz elleni védettség), amint a rendelőből kijöttünk, Aba jelzett: Valamim fáj, de nem tudom mi..., aztán máris hányni kezdett: az utcán, az autóban, majd itthon. Reggelig hányt. Kérte és szabályos időközönként kapta a kiskanál vizet, de kihányta. Így folyt ez egész éjszaka - kb. 20 percenként. A Metoclopramidot is kihányta. Reggel 7 után hányt utoljára.
Vírus lehetett. Most már mindenki jobban van.
Jó, hogy itt a hétvége, pihenhetünk, gyógyulhatunk.

Ákos gipszben, szeretetben

Tegnap délben Ákos az iskola folyósólyán elesett. Szünet vége volt, az udvarról kettes sorban indultak vissza az osztályba. Ákos társa megbotlott, Ákos nem engedte el a kezét, így esett ő is, kézre. Az iskola orvosi rendelőjébe hívták Anyát, ott várta sírva a falfehér, lógó karú Ákos. Anya hívta Apát, taxival a sürgősségre mentek. Ákos végig sírt, nagyon fájt neki. Röntgenkép alapján az ügyeletes orvos jelezte, hogy nincs törés, csak kimozdult helyéről a könyök. Fél órára rá a műtőbe vitték, altatás alatt helyretették, gipszelték könyökét. Három hétig gipszben kell lennie.
(A kórházi élményekről nem írok, mert az csak az itteni helyzet szomorúságáról, súlyosságáról szólna.)
A kórházban voltunk, mikor Ákos tanítónénije telefonon elmondta, hogy minden osztálytárs rajzot készít neki, rá gondolnak és este gyógyulásáért fognak mind imádkozni. Ákos mosolyogva hallgatta a hírt, meglepődött.
Ma vette kézbe az ajándékrajzokat:
Tényleg mind nekem rajzolták?
Köszönjük az együttérzést és gondoskodást!

Isten éltessen, Keresztmami!

Ma megleptük Rékát. Mire este hazajött, mi - a vendégsereg - Orsi szobájában megbújva énekeltük a Boldog születésnapot! -ot.

Szerepek beteglátogatáskor

Meglátogattuk Rékát, szörnyülködtünk a lábsebein. A fiúkat Orsi beöltöztette.

Szeptemberi döccenők

“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli. Anyám azt mondta egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni
félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz.
Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.” (Szabó Magda)

Ákost nem vették fel a délutáni zeneiskolába

Kedden beírattam Ákost az állami délutáni zeneiskola vizsgájára.
Szerdán részt vett az előkészítőn, ahol elmondták neki újra, hogy két éneket kell elénekelnie, ceruzával vissza kell kopogtatnia a lekopogtatott ritmust és a zongorán megszólaltatott hangot kell visszaénekelnie. Egy magyar anyanyelvű tanár bácsi fogadta, mondta, másnap ő lesz bent a vizsgán. Délután többször elénekelte itthon az általa kiválasztott két éneket: Egy boszorka van és Alma, alma. Kopogtattunk (mindig tökéletes volt), hangokat utánoztunk. Felkészültünk.
Csütörtökön iskolából mentünk a vizsgára. Odaérkezve, bekarikázták a nevét és egy román anyanyelvű tanár kíséretében és az épp összegyűlt 15 gyerekkel (főleg román gyerekekkel) bevitték egy - szülőket nem engedtek be - zsúfolt terembe. Ákos megriadt a tömeg láttán és a román szöveg hallatán. Elkezdett sírni, (azt mondtad itt lesz az a tanárbácsi!), de bement. A teremben (ajtórésből láttam) egy asztalnál a vizsgáztató bizottság (kb. hat tanár), mögöttük több más - gondolom - tanár. A gyerekeket szembe ültették a bizottsággal. Szipogva jött ki. Elmesélte, hogy nem értette, amit mondanak, aztán később szóltak hozzá magyarul is, elénekelte (de halkan) az énekeket és megcsinálta, amit kellett.
Eszembe jutott, hogy Judi ugyanezt mesélte annak idején, amikor Tekla vizsgázott: vegyes bizottság vegyesen keverve, többnyire románul vizsgáztatja a gyerekeket.
83 elsős jelentkezett ma a Horea úti zeneiskola vizsgájára. Aki bejut, annak ingyenes a délutáni oktatás: heti 2 alkalmi hangszeroktatás és heti 1 elmélet óra.
A 83 jelentkezőből 39 jutott be. 63 román gyerekből bejutott 32 (fele), 20 magyar jelentkezőből 7 (1/3-a). Ami azt mutatja, hogy a román gyerekek vagy tehetségesebbek vagy jól vizsgáznak.
Az eredményhirdetés után elmentem Ildikóval, S. Kincső édesanyjával, hogy rákérdezzünk az osztályzásra. Az ottani tanár elmondta (fellebezésre nincs lehetőség!), hogy ha nem zongorára iratkoztak volna, lehet, bejutnak. A helyek száma hangszerenként van megszabva. Ezt senki nem mondta előre. Zongorára 38-an jelentkeztek, bejutottak 10-en. Tehát nem a tehetség, a zeneiség számít, hanem a választott hangszer dönt.
Szóvá tettem, hogy nem tartom igazságosnak, hogy a román és magyar gyerekeket egyszerre vizsgáztatják: a magyar gyerek az amúgy is stresszes vizsgahelyzetben, amikor szerepelnie kell, nem indul ugyanolyan eséllyel mint a román gyerek.
Válasz: a zenének nincs nyelve, nemzetközi.
Mondom, jó, akkor vizsgáztassák őket mind angolul. Ha már ez az 5 perc dönti el a bejutást, és ha már nincsenek külön román/magyar helyek, akkor ugyanaz a stresszhelyzet érjen minden gyermeket. Román és magyar gyereket egyaránt. Mondom, Ákos megijedt, sírt.
Válasz: Menjek haza, neveljem meg a fiamat.
Mondom, ezt meglepően hallom egy pedagógus, egy (érzékeny lelkű?) zenésztől. Ákos ilyennek született: félénk, megijed ilyen helyzetben, de ez nem azt jelenti, hogy nem zenélhet. (Chopint se vették volna fel a zeneiskolába?)
Válasz: Adtak neki cukorkát, hogy megnyugodjon.
Mondom, nem cukorka kell, hanem ugyanolyan stabil környezet, amilyen a román gyereknek adatott. Megértem, hogy a bizottság nem állhat csak magyar tanárokból, de a magyar gyerekeket vizsgáztassák külön. Tűzzenek ki időpontot, a rendet mindenki igényli, betartja.
Azon is tűnődtem, hogy a bejutást hogy lehet 5 perc pillanatnyi teljesítmény alapján elbírálni. A felnőtteknél más a helyzet, de 6-7 éveseknél nem tud ez objektív lenni. A modern technika világában miért nem lehet ezt a vizsgakritériumot átgondolni? Vagy ez mindenkinek megfelel így? Ákos és Kincső zeneoviba jártak, minden ovis ünnepélyen énekeltek (akár egyedül is, színpadon, közönség előtt), Ákos egy éve zongorázik. Elfogadom, hogy van ügyesebb, tehetségesebb gyerek nála, de csak akkor, ha a vizsgáztatás nem diszkriminatív.
Bosszantó, hogy mi (erdélyi magyarok) létre kell hozzuk a párhuzamos fizetéses intézményeket (bölcsőde, zeneiskola - ez is van, délutáni), holott mi is ugyanolyan adófizető polgárok vagyunk, mint a román szülők. Jó, tegyük fel, hogy ebbe is beletörődtünk. De akkor ne mondja senki, hogy ez nem diszkrimináció.
Ákosnak pizsamaosztáskor (nem nagy jelentőséget tulajdonítva a dolognak - hangon) adtam hírül, hogy nem jutott be.
- Nem voltam jó?
- De, csak a többiek jobbak voltak.
- Megpróbálhatom még egyszer?
....
Természetesen Ákos továbbra is fog zongorázni, legjobb tanára van.
De ezt a vizsgát kudarcként élem meg nemcsak én, hanem a többi magyar szülő is.

Az első házi feladat:

Zsombor telefonál

Szkájp Oszlóból:
[14:26:05] !!!Márta: Zsombor most neked telefonál
[14:26:36] !!!Márta: kinyitotta a mobilomat, füléhez tette és mondta: hao péter

Iskolatáskábavalók

Minden könyvet, füzetet becsomagolt Ákos és Anya a tanítónéni javaslata szerint: az egy tantárgyhoz tartozó könyv és füzet ugyanolyan legyen.
Elkészítették az órarend jeles verzióját - Ákos ötletei szerint. A kézimunkaórához egy csipkét ragasztottak. Az angolhoz hajó került, miután nem találtak Franre emlékeztető butterfly-t.
Anya: A hajó angolul "sip".
Ákos: Igen, de vigyázz, mert a "síp" már mást jelent. Ha egy angol kikötőben "síp"et kérsz, odavezetnek eléd egy nyájat...
7 magyar, 4 román, 4 matek, 3 torna, 2 english, 1 zene, 1 környezetismeret, 1 rajz, 1 kézimunka, 1 vallás.

Indulás!

Vannak dolgok, amelyek nem változtak. Ez a reggeli indulás rendje: Ákos Anyával 8-ra biciklivel, Aba Apával 9-re biciklivel.

Ákos az első bében

Évnyitó ünnepség

Apa és Anya korán keltek, mindent előkészítettek, hogy idejében elinduljon a család, nekivágjon az új tanévnek. Ákost ébreszteni kellett, Aba vidáman ébredt magától. A Teológia udvarán parkoltunk, Apa Abát vitte az oviba, onnan igyekezett az évnyitóra 9-re. Anya Ákossal az I.B osztályterméhez ért időben. Ákos itt már megnyugodott: meglátta a tanítónénijét és ovistársát, Csengét. Anyának menni kellett a saját osztályához, így Ákos ott maradt Csengével.
Mindenki bent ült már a templomban, amikor az iskolazászló mögött felsorakozott induló osztályok (I.A, I.B, V.A, V.B, IX.H, IX.R) bevonultak a templomba .
Itt jön az I.B, tanítónéni Bárdos Réka Tekla.
Az utolsó bevonuló osztály a IX. Reál, Anya osztálya.
Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt. (Máté 7,13-14)
Az elsősök virágkoszorút kaptak, a nagyok mappát, amiben minden fontos tudnivalót (mint pld. órarend) megtudhatnak.
A templomból Ákos osztálytermébe mentünk, ahol a tanító nénitől minden gyerek varázstarisznyát kapott útravalóul.
Lenyűgöző!
Anya innen osziórára szaladt, Mamu és N'Apu Ákossal hazajöttek, miután fagyiztak egyet Apával együtt.
Apa, Anya, indul az iskolás élet!
Itthon már Ákos mosolyogva közölte: Holnap is szeretnék iskolába menni!
Délután bevontuk az új könyveket, füzeteket (egy tantárgy: egy szín), felcímkéztük őket, bepakolunk a hátizsákba és holnaptól új rend áll be életünkbe.